Áder János államfői munkája során – miközben törekedett ráirányítani a figyelmet a globális, valamennyiünk jelenét és jövőjét meghatározó problémákra és az azokra adandó sürgető válaszokra – fontosnak tartotta a hagyományok tiszteletének hangsúlyozását. A dokumentumfilm bemutatja a nemzeti egység érdekében kifejtett tevékenységét, így például a moldvai csángó közösségnél tett történelmi látogatását, amellyel kifejezte, hogy ők is fontosak az anyaország számára. A köztársasági elnök hivatali ideje alatt a protokolláris rendezvények mellett mindig időt és figyelmet fordított arra, hogy megismerje és elismerje a teljesítményt, a hivatás gyakorlásának számító erőfeszítéseket: vendégül látta például a szakmák Európa-bajnoksága valamennyi magyar versenyzőjét, az Afganisztánban állomásozó magyar kontingenst pedig saját készítésű halászlével lepte meg.
Portréfilm a leköszönő köztársasági elnökről a Dunán
Dokumentumfilmben mutatja be Magyarország leköszönő köztársasági elnökének két cikluson át tartó tevékenységét a közmédia. Az Áder János államfői munkájáról szóló alkotás tíz év kezdeményezéseit és eredményeit összegzi.

További Belföld híreink
Áder János meggyőződését és elhivatottságát bizonyítja, hogy számos társadalmi ügy mellé állt az elmúlt tíz év alatt. A koronavírus-járvány miatt árván és félárván maradt gyermekek megsegítésére feleségével létrehozta a Regőczi Alapítványt, ugyanakkor a tevékenységében hangsúlyos szerepet betöltő környezeti fenntarthatóság érdekében a Kék Bolygó Alapítványt. A leköszönő köztársasági elnök szerepvállalásának köszönhetően Magyarország három alkalommal adott otthont a Víz Világtalálkozónak, mindeközben Áder János rendszeresen felszólalt a világ legnagyobb nemzetközi fórumain, globális szemléletváltást sürgetve a fenntarthatóság érdekében.
A haza minden előtt! – portréfilm a leköszönő köztársasági elnökről május 8-án és 9-én a Dunán!
Borítókép: Áder János (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!