Az az alapügy ítéletéből nem derült ki, hogy ki állt a támadás hátterében. A rendőrség később közleményben tudatta, hogy Tanyit Portik Tamás bízhatta meg a végrehajtással, ezért őt a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés kísérletével gyanúsították meg, majd az ügyészség is vádat emelt ellene.
A Lakatos-ügyben az áttörés oka az volt, hogy Tanyi Györgynek a jogerős ítélet után megeredt a nyelve és a Lakatos-ügyben mindent elmondott a rendőröknek. Tanyi tanúvallomásában előzményként elmondta, hogy Prisztás József fejbe lövése után egy héttel (ebben az ügyben Portikot, mint felbujtót tizenöt évre ítélték), 1996. november 8-án Portik telefonon hívta, és egy találkozót beszéltek meg a Városligetben. Az olajmaffiózó ott „kiborulva” közölte vele, hogy rendőrségi információkból tudja, Lakatos Csaba a Prisztás-gyilkosság miatti kihallgatásán azt mondta a rendőröknek, hogy ő áll a milliárdos vállalkozó likvidálásának hátterében, ezért Tanyinak szegezte a kérdést: megölné-e Lakatos Csabát?




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!