Hollik István: Magyarország repülőrajtot vehet a gazdaság újraindulásakor

Magyarország repülőrajtot vehet az európai gazdaság újraindulásakor, hiszen itt van válságkezelési tudás, a külföldi beruházások pedig továbbra is áramlanak az országba – mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Forrás: MTI2022. 08. 28. 15:08
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus kifejtette: minden magyar büszke lehet arra, hogy az az állam, az a nemzet, amelyhez tartozik, már több mint ezer éve fennáll és a történelem viharain keresztül is meg tudott maradni. „Az elmúlt száz évben nagyon nehéz időket kellett átélnie a magyarságnak, de most talán erősebbek vagyunk, mint valaha, és ezt ünnepeljük meg” az államalapítás ünnepén, a szombati tűzijáték pedig alkalmas volt arra, hogy méltóképpen ünnepeljünk - fogalmazott.

Kiemelte: jelenleg a háborús infláció nemcsak egész Európát, hanem az egész világot sújtja, például az Egyesült Államokban sok évtizede nem látott fogyasztóiár-emelkedés van. Az inflációt a háború okozza, de az arra adott brüsszeli szankciók súlyosbították a helyzetet, és nem sikerült véget vetniük a háborúnak – tette hozzá Hollik István.

Úgy vélte, van lehetőség arra, hogy Magyarország lokális kivétel lehessen, kemény, határozott, gyors reagálású kormányzati munkával és összefogással a lehető legnagyobb mértékben megvédhetik a magyar embereket a válság negatív hatásaitól, és amikor vége lesz a háborúnak, és az európai gazdaság újraindulhat, Magyarország repülőrajtot vehet. Ebben van gyakorlati tapasztalata Magyarországnak és a Fidesz–KDNP-kormánynak is, hiszen ezt tették a Covid-válság idején – tette hozzá.

Hollik István szerint Magyarország azért lehet lokális kivétel, mert megvan hozzá minden adottsága, itt van válságkezelési tudás, a külföldi beruházások pedig továbbra is áramlanak Magyarországra, hiszen versenyképes a gazdasági környezet, kedvező az adózási rendszer, a magyar emberek pedig tudnak és akarnak dolgozni. Ha ide tudnak vonzani további beruházásokat, akkor az európai gazdaság megindulásakor Magyarország ebből a válságból is megerősödve jöhet ki – jelentette ki.

Hangsúlyozta, hogy minél hamarabb békére van szükség, mert a háború és az elhibázott szankciós lépések okozzák és súlyosbítják a válságot, ami komoly energiaellátási problémákhoz fog vezetni egész Európában. Lesznek olyan országok, ahol nem lesz elegendő energia, de Magyarország biztonságban van, itt az energiaellátás biztosított, a gáztározók folyamatosan töltődnek – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója.

Arról is beszélt, hogy a kormánynak vannak stratégiai célkitűzései, amelyekhez még a legnehezebb időkben is ragaszkodni fog. Ennek része az, hogy a rezsicsökkentést meg kell őrizni, ugyanis 

tudjuk 2010 előttről, hogy milyen az, amikor a magyar családok bevételének egy jó részét a rezsire kellett fordítania, mert olyan magas volt az energiaár

– fogalmazott.

A politikus közölte: azt sem engedik, hogy a válság megrengesse a családtámogatási rendszert. Azt is tudják, hogy ebben a helyzetben a legkiszolgáltatottabbak az idősek, a nyugdíjasok, ezért őket segíteni kell, biztonságot, kiszámíthatóságot kell adni nekik – mondta. Hozzátette: politikájuk lényege a családtámogatás, a rezsicsökkentés, a munkahelyek védelme, a nyugdíjasok támogatása, és ebből a legnehezebb válság idején sem engednek.

 

Borítókép: Hollik István (Fotó: MTI/Soós Lajos)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.