Minden készen áll a tűzijátékra

Ma este kilenckor kezdődik az egy héttel elhalasztott ünnepi tűzijáték Budapesten, több mint hetven helyről lövik majd fel a bombákat, de lesz fény- és drónshow is. Érdemes már fél nyolc előtt kimenni a pesti vagy a budai rakpartra, mert vadászgépek is áthúznak a Parlament előtt a Duna felett – írja a Híradó.hu.

Forrás: Hirado.hu2022. 08. 27. 10:11
null
Budapest, 2021. augusztus 20. Tûzijáték a Duna felett, az Országház elõtt Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján 2021. augusztus 20-án. MTI/Máthé Zoltán Fotó: Máthé Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ezek a hídon a legnagyobb termékeink, százötven milliméter kaliberű bombák, üvegszálas vetőcsövekbe vannak, a víz miatt alumíniummal vannak letakarva, illetve a jég miatt ponyvákkal is védjük őket” – mondta el az M1 Híradónak Kotasz Gergő pirotechnikus.

Pénteken délután már az összes rakéta a megfelelő dőlésszögben, és végleges helyén állt az Erzsébet hídon, szinte minden készen áll a szombati tűzijátékra. Az ideiglenesen elszállított pirotechnikai eszközök visszakerültek, szombaton pedig az uszályok is beállnak a helyükre.

– Az uszályokon a nagyobb kaliberű bombák találhatók, a legnagyobb a kétszázötven milliméteres kaliberű bomba. Ez nagyobb mint a tavalyi volt, tavaly csak kétszáz milliméteres kaliberű bombát lőttünk fel, illetve a hidakon vannak a különféle egylövéses üstökösök, többlövéses római gyertyák, a bombák, a kisebb kaliberű bombák, illetve az est műsorát záró görögtűz, amit a nézők nagyon kedvelnek – magyarázta a pirotechnikus.

A budapesti főpályaudvarokon egész hétvégén nagy forgalomra számítanak.

A MÁV ugyanis akciós különjegyet biztosít azoknak a vidéki családoknak, akik tömegközlekedéssel érkeznének  a tűzijátékra.

Ha csak egyedül utazik valaki Budapestre és vissza, már az is olcsóbb. Ha viszont családostól jön, akkor a megtakarítás jelentős: a tűzijáték 2022 névre keresztelt jegyek ugyanis még a családos kedvezménynél is jutányosabbak – olvasható a Híradó.hu cikkében.

– Ha egyedül utazom, akkor ez kétezer forint, de hogyha már ketten utazunk, akkor 2800 forint. Nyolcszáz forinttal nő, és ezt hogyha elosztjuk, akkor most már csak kevesebbre jut, kevesebbet kell fizetnem, mint a kétezer forint. Ha hárman utazunk, akkor szintén nyolcszáz forinttal nő az ár, és hogyha négyen, akkor pedig 4400

– mondta el Biber Anett, a MÁV-Volán-csoport szóvivője.

A fővárosba 26-án és 27-én, a hazaútra pedig 27-én és 28-án lehet felhasználni a jegyeket a MÁV-Start, a GYSEV és a Volánbusz járatain.

Hetvennégy helyszínről, kétszázharminc pontról lövik majd fel a tűzijátékokat

A tavalyi pirotechnikai show volt az első, ami egy történetet mesélt el, ezt a hagyományt folytatják ma is.

Egy kisgyermek álmát meséli el idén a tűzijátékshow. Ez egy összművészeti dramatizált show, ugyanúgy, ahogy tavaly először hat fejezetben meséltük el a történetet, a Szent Korona szellemével találkozik ez a kisfiú álmában, és végigvezeti a több mint ezeréves magyar történelem nagyon fontos eseményein, és minden esemény alatt egy nagyon fontos tanulsággal gazdagodik

nyilatkozta Réti Barnabás, a Budapest Playhouse kreatív konzultánsa, szövegírója.

A budapesti tűzijáték szombaton este kilenckor kezdődik

Szakemberek kiemelik, hogy az augusztus 27-re halasztott tűzijáték újabb lendületet adhat a belföldi turizmusnak, amihez az olcsó retúrjegyek is hozzájárulnak.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Tűzijáték a Duna felett, az Országház előtt Budapesten az államalapítás ünnepén, Szent István napján 2021. augusztus 20-án (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.