Csak a DK maradt talpon Szarvason

Teljesen széthullott a településen az ellenzék: megszűnt az MSZP és a Jobbik helyi alapszervezete is.

2022. 09. 20. 5:55
2021.09.17. Budapest Demokratikus Koalíció előválasztási nagyrendezvénye. Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet Fotó: Kurucz Árpád
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2019-es önkormányzati választások után a Jobbik listájáról a helyi alapszervezet korábbi prominense, Samu Tamás Gergő ült be a helyi képviselő-testületbe, majd röviddel ezután ki is lépett a Jobbikból, mandátumát azonban megtartotta. 

Döntését a párt irányváltásával indokolta, amivel nem tudott azonosulni. Helyben a neve egybeforrt a Jobbikkal, volt elnöke, rendszeresen indult színeiben a körzeti képviselőségért; 2010 és 2011 között a párt országgyűlési képviselője is volt. Szarvason ekkor Pálinkás Tamás volt a Jobbik helyi alapszervezetének elnöke, de később ő is lemondott. Pálinkást Gajdos Attila váltotta az elnöki székben, ám őszre, az ellenzéki előválasztás során már Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalmában vállalt szerepet. 

A jobbikos Gajdos Attila Márki-Zay Péter mögé állt a baloldali előválasztáson. Forrás: YouTube-képernyőfotó

Idén nyáron tagok hiányában a Jobbik szarvasi alapszervezete hivatalosan is feloszlott, így a baloldali pártok közül már csak a Demokratikus Koalíció maradt talpon. A baloldali pártokból távozó politikusok egy része – immár civilként – a Regős Mátyás által vezetett, Márki-Zay Péter MMM-jéhez köthető szarvasi Kossuth Kör tagjai, szimpatizánsai között tűntek fel.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Kurucz Árpád)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.