Hagyományosan az október 23-i nemzeti ünnep fontos eseménye szokott lenni Orbán Viktor miniszterelnök beszéde, amire tavaly a Civil Összefogás Fórum által szervezett békemenet végén került sor. Egyúttal a rendezvényen emlékeztek a kormánypártok és politikusaik az 1956-os eseményekre. Tavaly a békemenet az országgyűlési választást megelőző időszak egyik első, fontos mérföldköve volt, a nagyjából félmillió ember részvételével zajló eseményen pedig Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy miért fontos a kormánypártok és támogatóik közös kiállása.
Néhány erőtlen baloldali párt miatt nem kellene ennyien összegyűlnünk, de ez ne tévesszen meg bennünket! Ami igazán számít, az a baloldal nemzetközi hátországa, a pénz, a média és a hatalom, ami őket támogatja. Ezt csak több millió magyar együtt tudja legyőzni és kiszorítani az országból
– fogalmazott egy éve a miniszterelnök. 2020-ban a koronavírus járvány miatt az 1956-os forradalom évfordulójához kapcsolódó rendezvényeket csak szűk körben vagy egyáltalán nem tartották meg.
Két éve Orbán Viktor a nemrég elhunyt Wittner Máriával, 56-os szabadságharcossal emlékezett október 23-a évfordulójáról, miután egy Gloria Victis 1956 feliratú, nemzeti színű szalaggal átkötött koszorút helyeztek el a forradalom emblematikus budapesti helyszínén, a Corvin közben, az ’56-os pesti srác emlékművénél. Ismert: október 23-án két évfordulóra is emlékezik az ország, mivel szimbolikus módon az 1956-os forradalom után 33 évvel, 1989-ben ezen a napon kiáltották ki a Magyar Köztársaságot, ami a rendszerváltás egy fontos mérföldköve volt. Az Országgyűlés 1991-ben nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé október 23-át, amit a 2012-es alaptörvény is megerősített.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!