A bűnszervezet egyik strómanját is meggyanúsították a gyömrői polgármester adócsalási ügyében

A bűnszervezet egyik strómanját is gyanúsítottként hallgatta ki nemrég a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) abban a nyomozásban, amelynek egyik érintettje Gyömrő ellenzéki polgármestere – értesült a Magyar Nemzet. Gyenes Leventét szeptember közepén vették őrizetbe, majd tartóztatták le. Úgy tudjuk, a költségvetési csalással gyanúsított településvezető letartóztatását két hónappal meghosszabbította a bíróság.

Pámer Dávid
2022. 11. 02. 16:07
Gyenes Leventét adócsalásért marasztalták el
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Gyenes Leventét adócsalásért marasztalták el Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd Forrás: MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb gyanúsítottja van annak a bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt indult büntetőeljárásnak, amelynek egyik érintettje Gyömrő ellenzéki polgármestere, Gyenes Levente – tudta meg a Magyar Nemzet.

Információink szerint az okirat-hamisítással összefüggésbe hozott, szabadlábon védekező új gyanúsítottról azt feltételezik, hogy a bűnszervezet egyik strómanja volt. Az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága nyomoz, az eljárásnak eddig tizenkilenc gyanúsítottja van.

Ismert, a Magyar Nemzet szeptember közepén írta meg, hogy hatósági személyek jelentek meg Gyömrő polgármesterének otthonánál. Gyenest őrizetbe vették, majd öt társával együtt harminc napra le is tartóztatta a Szombathelyi Járásbíróság. Úgy tudjuk, Gyenes letartóztatását nemrég két hónappal, nem végleges végzéssel meghosszabbították.

Gyenes Levente azután vált országosan ismert politikussá, hogy pikáns képek jelentek meg róla, ahogy egy meztelen nőről fehér port szív fel. A polgármesterről azt is tudni lehet, hogy nem veti meg a luxust, a Blikk ugyanis arról írt, hogy félmilliárdot érő villájához is kiszállt a NAV, a Kontra pedig korábban kiderítette: a fővárosi közműcégek vezetőjével, Mártha Imrével Ibizán, a Hard Rock Hotelben nyaralt. A szálláshelyen 120 ezer és 450 ezer forint között mozog egy éjszaka ára.

Gyenest évekkel ezelőtt a Szegedi Ítélőtábla mondta ki bűnösnek folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntette és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétsége miatt, amiért kilenc hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, helybenhagyva az elsőfokú ítéletet. 

Az úgynevezett számlagyáras perben Gyenes Levente a hetedrendű vádlott volt. A hatályos jogszabályok szerint a képviselő-testületnek méltatlansági eljárást kellett volna indítania polgármestere ellen, ezt nem megvárva Gyenes benyújtotta lemondását, de 2019-ben végül újraválasztották.

Borítókép: Gyenes Levente (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.