Előkészítő ülést tartottak a megfojtott és elégetett budai milliárdos ügyében

Előkészítő ülést tartott ma a Pécsi Törvényszék a budai milliárdos, M. István meggyilkolása és elégetése miatt indult büntetőperben. A vád szerint a hírhedt M. klán két tagja, M. Zsolt és K. József a Baranya megyei Bár községben lévő kastélyában fojtotta meg a milliárdost, majd éghető folyadékkal lelocsolta és felgyújtotta. A vád előre kitervelten nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés.

2022. 11. 08. 16:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Pécsi Törvényszéken ma délelőtt tartották M. Zsolt és K. József ellen többszörösen minősülő emberölés miatt indult büntetőügyében az első előkészítő ülést – számolt be róla a Privátkopó című bűnügyi portál. Az M. klánhoz tartozó két bűnöző 2020 augusztusában ölte meg a budai milliárdost, M. Istvánt a Baranya megyei Bár községben. A vád szerint M. Zsolt felbujtására K. József előbb megfojtotta a férfit, majd – égésgyorsító anyag felhasználásával – rágyújtotta a kastélyát, hogy véletlen tűzesetnek álcázza a bűncselekményt.

A törvényszéki bíró az előkészítő ülésen utasította a Baranya Megyei Főügyészséget, hogy vizsgálja meg alaposabban annak a budapesti ügyvédnek a szerepét, aki az ügyben sorozatban szerkesztette a hivatalos iratokat. Az előkészítő ülést így későbbi időpontban folytatják.

 

Emlékezetes, az ügyészség a vádiratban életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta M. Zsoltra és K. Józsefre.

A vád szerint a rendkívül jó anyagi körülmények között élő sértett férfi élettársa 2018-ban meghalt, melyet a sértett nem tudott feldolgozni, az alkoholba menekült, ezt kihasználva pedig bűnözői csoportok »szálltak rá«, élősködtek rajta.

A két vádlott 2020 tavaszán költözött be a sértett budapesti házába. Elhatározták, hogy a sértettől megszabadulnak, őt megölik és megszerzik vagyonát. 

A két gyilkossággal vádolt klántag az őrizetbevételkor. Fotó: Police.hu

Ennek érdekében a sértett gyógyszereit és egyéb gyógyszereket orvosi javaslat, ellenőrzés és a férfi tudta nélkül alkoholban feloldva itatták meg vele.

A vádlottak több úton próbáltak a sértett vagyonához hozzájutni. Többek között a férfi tudta nélkül értékesítettek egyik cégének telephelyéről nagy mennyiségű fémhulladékot. A sértett értékpapírjainak egy részét, közel 180 millió forint értékben megkísérelték értékesíteni, a vételárat megszerezni.

A sértett 2020 júniusától gondnokság alatt állt, ekkor a vádlottak őt bári kastélyába költöztették. A kastélyból hónapokon keresztül, több tízmillió forint értékben tulajdonítottak el bútorokat, borokat. Ez időtől kezdődően a vádlottak a férfit gyakorlatilag fogva tartották, bántalmazták.

A sértettnek 2020 augusztusában Budapesten rendőrségen, illetve járási hivatalban kellett volna megjelennie, amit a vádlottak mindenképpen meg akartak akadályozni. Elhatározták, hogy végrehajtják a sértett megölésére irányuló tervüket. Előzetes megállapodásuknak megfelelően az egyik férfi – hogy a gyanút magukról elterelje – Budapestre utazott, meghagyva a másik vádlottnak, hogy tervüket hajtsa végre. 

A másik vádlott éjszaka megfojtotta a sértettet, majd a kastélyban égésgyorsító anyagot locsolt szét, azt meggyújtotta, nagy kiterjedésű tűz alakult ki.

A férfi ezután a szállására sietett, azt a látszatot keltve, hogy ott aludt.

A vádlottak cselekménye előre kitervelten nyereségvágyból, aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés bűntettének megállapítására alkalmas.

A klán fogságában

Mint azt lapunk korábban megírta, a szenvedélybeteg milliárdost a hírhedt M. klán hálózta be, tartotta fogva, majd a nyomozás adatai szerint ölte meg. A nemzetiségi és rokoni alapon szerveződött klán az ezredforduló táján lányokat futtatott az M5-ös autópálya mentén, akiket sokszor vertek és kínoztak, egyikük ujjpercét állítólag le is vágták. A bűnszervezet az M5-ös út környékéről előbb Budapestre parancsolta a lányokat, majd „jól fizető, törvényes munkát” ajánlva, eladta őket Spanyolországba. Az áldozatok számára csak Barcelonában derült ki, hogy spanyol bártulajdonosok rabszolgái lettek, és prostituáltként kell dolgozniuk. A 2005-ös bírósági tudósítások szerint a klán elfogott tagjait – köztük a három M. testvért –, köztük a mostani ügy vádlottját, Zsoltot öt és nyolc év közötti fegyházra ítélték.

Borítókép: A brutális emberölés vádlottjai a törvényszékre menet (Fotó: Privátkopó)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.