Négy év börtönbüntetésre ítélték a három ember halálát hozó baleset okozóját
A baleset után magára hagyta a sérülteket.
A baleset után magára hagyta a sérülteket.

A hírhedt M. klán többször is szerepelt már a bűnügyi hírekben, legutóbb prostituáltak kihasználása miatt.

A vádlottak bizonyítottság esetében életfogytiglani fegyházat kaphatnak.

Csak az előkészületi tárgyalás hét napig tart az autóversenyző-szponzorálásra alakított számlagyár ügyében.
Hét év, tíz hónap fiatalkorúak börtönére ítélte a Pécsi Törvényszék azt a férfit, aki késsel megszúrt két embert 2015 júniusában egy pécsi szórakozóhely előtt. Négy társát felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
A gyanúsított kedd éjjel a magyar-horvát határ baranyai szakaszához közel nyolc, feltehetően afgán embert vett fel egy bérelt személyautóba, és a gyanú szerint Ausztriába akarta eljuttatni őket.
Az ápolónő a nyomozati szakaszban beismerte a bűncselekmény elkövetését, tettére azonban nem tudott érdemi magyarázatot adni.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az óvodabezárásokról sem tett le a baloldali városvezetés.

Nyugodt és kiszámítható, stabil politikai pályát és társadalmi fejlődést kíván a frakcióvezető.

Beváltotta a kis Benettnek tett ígéretét a miniszterelnök.

A vonatokat az ukrán tűzszerészek átvizsgálták.

Ismét találkozhat Trump és Zelenszkij.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Rudán Joe pedig két karácsonyi nótával is jelentkezett.

Leszakadt a sífelvonó, amiben a feleségével ült a korábbi német utánpótlás-válogatott futballista.

Hungary's prime minister visited Washington, Moscow, and the Vatican.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.