Tart a vizsgálat a datadatos sms-cunami ügyében

Az információs hatóság jelenleg is vizsgálja azt a DatAdat-ügyet, amikor a választási kampány hajrájában sokan névre szóló üzeneteket kaptak anélkül, hogy megadták volna a személyes adataikat. A rendszerváltás óta példa nélküli adatbotrány szálai a Bajnai Gordon volt kormányfőhöz kötődő céghez vezetnek.

2022. 11. 25. 5:45
Bajnai Gordon Komlón a város  volt polgármesterével Páva Zoltánnal
Automatikusan generált description Fotó: Laufer László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Továbbra is folyamatban vannak a vizsgálatok az úgynevezett DatAdat-ügyben – közölte lapunk megkeresésére Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke. Ahogy arról korábban lapunk már beszámolt, a rendszerváltás óta a legnagyobb és a legtöbb embert érintő választási csalás során körülbelül egymillió embert értek el a baloldali kampányközpont működtetői. 

A szolgáltatók és a hatóságok eddigi vizsgálatából kiderült, hogy egy közbeiktatott cégen keresztül gyakorlatilag az ország lakosságának tizedét elérő sms-cunamit a Bajnai Gordon volt szocialista kormányfő és korábbi titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám által kiépített DatAdat-csoport osztrák leánycége rendelte meg, a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította.

Péterfalvi Attila emlékeztetett, hogy a kampányban ő maga is kapott ilyen sms-t, ami szerinte azért is aggályos, mert nem adott semmilyen hozzájárulást az adatai felhasználásához, és nem kapott tájékoztatást az adatkezelésről. 

A NAIH elnöke jelezte: a hatóságnak tisztáznia kell, hogy ki volt az adatkezelő, illetve az adatkezelő milyen adatokhoz jutott hozzá és milyen volument érintett az ügy, amiben politikai marketingüzeneteket küldtek az érintetteknek.

 A napokban elérhetővé vált az Országgyűlés honlapján a Nemzeti Információs Központ (NIK) jelentése a guruló dollárok ügyéről, és ebből kiderül, hogy a Karácsony Gergely felmentett főtanácsadója, Korányi Dávid által vezetett Action for Democracy (AD) egymilliárd forintot utalt a baloldali Ezalényeg.hu portál kiadójának, az Oraculum 2020 Kft.-nek. Az Oraculum a jelentés szerint ebből 324 milliót továbbutalt a DatAtadat Professionalnak, valamint a DatAdat Professional maga is kapott még további 148 millió forintot az AD-től.

Korábban kiderült, hogy a cég off­shore gyanús háttérrel rendelkezhet, a baloldali kampányokban begyűjtött adatokat pedig Észtországban kezelhetik, a balti állam ugyanis híres arról, hogy nem ellenőrzik olyan szigorúan az uniós GDPR-előírásoknak való megfelelést. 

A máig nem tisztázott úton beszerzett adathalmaz Face­book-profilokból letöltött, nevekkel összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll. Ez magyarázatot ad arra is, hogy a szervezők gyakorlatilag mindenféle politikai hovatartozás, vagyis targetálás nélkül küldték szét a szóban forgó sms-eket. 

Ezért történhetett meg, hogy jobboldali szimpatizánsok tömege, számos kormánytag, illetve konzervatív közéleti szereplő is kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet. A választókat elárasztó sms-cunamit követően a DatAdat-csoport nem állt le, mivel a választásokat megelőző csütörtökön hatalmas telefonos kampányba kezdett, amellyel hozzávetőlegesen egymillió választót ért el. 

A DatAdathoz hasonló vállalatok a kvízkérdésekre adott válaszokból – és más interakciókból – képesek feltérképezni a Facebook-felhasználók politikai preferenciáit. Megjegyzendő, hogy Márki-Zay Péternek, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltjének a Facebook-oldalán is több hasonló anyag jelent meg, és amennyiben a felhasználó kitöltötte ezek valamelyikét, azzal feliratkozott a baloldali jelölt levelezési listájára, és a Messenger alkalmazásban kapta az üzeneteket.

Borítókép: A szálak a volt miniszterelnöknél futnak össze (Fotó: Új Dunántúli Napló/Laufer László)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.