Először a közösségi médiában, továbbá sms-ekben terjedtek pánikkeltő és hamis hírek széles körben, amelyek szerint a lakossági megtakarításokat valamiféle veszély fenyegeti, és a bankbetétek megszüntetését sürgették – közölte, megjegyezve:
a veszélyes üzenetek miatt a rendőrség is nyomozást rendelt el, rémhírterjesztés alapos gyanúja miatt.
Nacsa Lőrinc hangsúlyozta, egy ilyen helyzetben valamennyi közszereplőnek az a felelőssége, hogy mindent megtegyen a rémhírek terjesztése ellen.
Hozzátette: ehhez képest a Gyurcsány-párt alelnöke, Varju László ennek nem tett eleget, sőt olajat öntött a tűzre, amikor előzetes felszólításuk ellenére sajtótájékoztatót tartott. Ott a baloldal képviselője lényegében továbbra is megerősítette a közösségi médiában terjedő álhíreket – fogalmazott.
Ez egy vörös vonal, a baloldal átlépett egy határt
– fogalmazott Nacsa Lőrinc, aki szerint Varju László nem mondott igazat, ráadásul szavaival súlyosan sértette az ország és a magyar emberek érdekeit.
Közölte: hétfőn képviselőtársával, Bánki Erikkel büntetőfeljelentést tettek, ismeretlen tettes ellen.
Ismertetése szerint arra kérik a nyomozó hatóságot, hogy az ügyben közveszéllyel fenyegetés és rémhírterjesztés megalapozott gyanúja miatt rendeljen el nyomozást.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!