időjárás 6°C Marcella 2023. január 31.
logo
A Szikra Mozgalom vezetőjével az Országgyűlésben is megjelent a baloldali radikalizmus

Újra akcióba lendült a kommunizmus kísértete

Molnár János
2022.12.09. 05:45
Újra akcióba lendült a kommunizmus kísértete

Kísértet járja be Európát – visszatérőben van a kommunizmus kísértete, ami az összellenzék felelőssége, mert ők vitték be a hátukon a szélsőbaloldali nézeteket valló Jámbor Andrást a Szikra Mozgalomból, aki a Párbeszéd képviselője lett – mondta Nagy Ervin, a XXI. Századi Intézet elemzője. Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója szerint a Szikra Mozgalom a XX. század elejének szélsőbaloldali, kommunista frazeológiáját és módszereit egy az egyben alkalmazza a megmozdulásai során.

A Szikra Mozgalom olyan, mint a görögdinnye: kívül zöld, belül vörös – jelentette ki Nagy Ervin, a XXI. Századi Intézet elemzője. Jámbor Andrásra, a Párbeszéd parlamenti képviselőjére utalva hangsúlyozta: az, hogy a magyar parlamentben egy szélsőbaloldali mozgalom képviselője jelen lehet, az összellenzék felelőssége, amely nemcsak a szélsőjobbot vette magához a Jobbik formájában, hanem a szélsőbalról is szövetségeseket keresett. Szerinte 

Magyarországon nincs igény egy ilyenfajta mozgalomra, mert ez elszigetelt és szélsőséges szervezet, amely a történelmi tapasztalatok alapján nagyon sok ember érzékenységét sérti.

Nagy Ervin kijelentette, hogy a rendszerkritikus és szélsőbaloldali Szikra Mozgalom önmagát progresszív, zöldügyeket képviselő szervezetként határozza meg, amelynek célja, hogy elfogadhatóvá tegye szélsőséges nézeteit. A mozgalom esetleges térnyeréséről szólva azt mondta, hogy mivel az összellenzék is egyre szélsőségesebben politizál, fennáll annak a veszélye, hogy utcai botránypolitizálással megzavarják a társadalmi rendet és a jogbiztonságot.

Az elemző hozzáfűzte, hogy jelenleg nincs akkora támogatásuk, amivel Magyarországon nagyobb szerepet tudnának betölteni, de nincs is rájuk igény. – Feltételezhetően ezért is csak egyesületként működnek, és csak felkéredzkedtek az ellenzéki listára, mert ha egy magát zöldnek hazudó szélsőbaloldali párt önállóan indulna, az nem érne el még egy százalékot sem a választásokon – fejtette ki Nagy Ervin.

– Évszázados hagyománya van a baloldali felforgató tevékenységnek – mondta Boros Bánk Levente annak kapcsán, hogy a Jámbor András fémjelezte Szikra Mozgalom több, fizikai agressziótól sem mentes, provokatív megmozdulást tartott. A Nézőpont Intézet igazgatója hozzátette, 

a kommunizmus mint illegális mozgalom szintén extrém és erőszakos volt. Az elemző minden olyan fellépést a terrorizmushoz hasonlított, ami erőszakot hordoz magában, mivel gyenge pozícióból indulnak ki a siker reménye nélkül.

– Ezeknek a mozgalmaknak vagy a megfélemlítés a céljuk, vagy a figyelemfelhívás. Amit Magyarországon tapasztalunk, az inkább kontraproduktív társadalmi hatású – fejtette ki Boros Bánk Levente.

Arra a kérdésre, hogy négy, kétharmaddal elbukott választás után honnan veszi a baloldal a bátorságot, hogy „a nép nevében” nyilatkozzon, a Nézőpont Intézet igazgatója elmondta: ez nem más, mint az az elitista megközelítés, ami mindig is jellemzője volt a balliberális oldalnak. Eszerint ők feljogosítva érzik magukat arra, hogy felhatalmazás nélkül változást követeljenek.

 – Ez abból az elitizmusból fakad, hogy az ő gondolkodásmódjuk az igaz, az egyedüli és kizárólagos, minden más, ami ezzel szemben áll, az rossz, akár a többség akarata ellenére is

– jegyezte meg Boros Bánk Levente.

Mint azt megírtuk: a Szikra Mozgalom tagjai hétfőn a fővárosi Las Vegas Casino Tropicana előtt tüntetettek, erőszakot provokáltak, majd csekkeket dobáltak, és azt skandálták: „Fizessenek a gazdagok!” Egy nappal később a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar budapesti épülete előtt akcióztak. Mindenesetre nem a Szikra Mozgalom az egyetlen szélsőséges baloldali szervezet, idesorolható a Táncsics-Radikális Balpárt, a nemzetközi hátterű Antifa mozgalom és A Város Mindenkié nevű szervezet is.

Borítókép: Jámbor Andrást a szivárványkoalíció juttatta mandátumhoz (Fotó: Mirkó István)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.