Ahogy egyre távolabb kerülünk 1956 őszétől–telétől, mindinkább halványul a közös emlékezet. Igaza van Földváryné Kiss Rékának, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökének: az igazi veszélyt 1956 emlékére az érdektelenség és a felejtés jelenti.
Nem szabad feledni a 66 évvel ezelőtti eseményeket, amikor a magyar nép – magára hagyva – hősiesen küzdött a szabadságért és az igazságért a világ legnagyobb hadserege ellen. A civilek fegyveres szabadságharca november közepére – az iszonyatos túlerő és a megszállók kíméletlen fellépése következtében – lényegében megszűnt, de a munkástanácsok tömeges megalakulásával, diákok és értelmiségi csoportok szervezkedésével, a lakosság passzív ellenállásával még több mint egy hónapig tartott a „második forradalom” Magyarországon, elsősorban Budapesten és a nagyobb ipari központokban.
Szerov hadseregtábornok, a KGB főnöke november közepén azt jelentette Budapestről Hruscsovnak, az első számú szovjet pártvezetőnek, hogy a magyar lakosságnál még mindig nagy mennyiségű fegyver van, a budapesti vállalatok többsége nem dolgozik, több város egyetemi hallgatói rendszeresen megjelennek az üzemekben, s a dolgozókat sztrájkokra és a szovjet hadsereggel szembeni fegyveres ellenállásra buzdítják. Ugyanakkor Veress László azt írta a BBC számára: „A fővárost éhínség fenyegeti, az éhező hazafiak azonban szívesen adják oda utolsó darab szalonnájukat is egy kézigránátért. A nép passzív ellenállása azonban még a fegyveres ellenállásnál is eredményesebb. A lakosság nem hajlandó dolgozni olyan kormány vezetése alatt, melyet az orosz fegyverek ültettek a nyakára. A Vörös Hadsereg által elkövetett vérengzés és vandál pusztítás csak még inkább megacélozta a nép elszántságát.”
A november 14-én az újpesti Egyesült Izzóban megalakult Nagy-budapesti Központi Munkástanács (KMT), továbbá a vidéki munkástanácsok egyöntetűen a szovjet csapatok kivonását, a Nagy Imre-kormány visszaállítását, többpárti szabad választásokat, munkás-önigazgatást követeltek. A szovjetek által kézivezérléssel irányított, úgynevezett forradalmi munkás-paraszt kormány (FMPK) a hitegetés és halogatás taktikájával a munkások megosztására és kifárasztására játszott.