A kommunista bűnösök megúszták a salgótarjáni mészárlást is
Még ma sem tudjuk, hányan haltak meg – mérvadó becslések szerint jóval több mint százan! –, és a háborús bűntett valódi felelősei is ismeretlenek és büntetlenek maradtak.
Még ma sem tudjuk, hányan haltak meg – mérvadó becslések szerint jóval több mint százan! –, és a háborús bűntett valódi felelősei is ismeretlenek és büntetlenek maradtak.

Egyetlen Hacki-poszter kiállítására sem futotta, mert az ehhez szükséges felület bérleti díja hétszáz frankra rúgott, ami már meghaladta az NKI büdzséjét.

Mozgalmas reggelre ébredt az ország. Kádár János vezetésével megalakult a „forradalmi munkás–paraszt kormány”.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nagy a baj,.

A fideszes képviselő szerint csak az lehet a megoldás, hogy ha az emberek a kormánypártok mellett szavaznak.

Borús, barátságtalan időnk lesz.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Deutsch Tamás lerántja a leplet Brüsszel tervéről.

Libanon többet nem sodródhat bele olyan konfliktusba, amelyhez nincs köze.

A szélsőbaloldali európai parlamenti képviselő újra akcióban.

A spanyol másodosztályú Albacete számára a Real Madrid januári kiejtését követően a másik gigász, a Barcelona már sok volt a Király Kupában.

Nem véletlen, hogy a magyar kormány következetesen szigorúbb álláspontot képvisel a kérdésben.

A Puskás Akadémia nagy meccsre készül.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.