Karrierpolitizálás miatt dönthetnek egyre többen Gyurcsány mellett

A kisebb pártok megmaradása a Demokratikus Koalícióval szemben igencsak kérdéses, ezért nem meglepő, hogy többen is a Gyurcsány-pártba való átigazolás mellett döntöttek – fogalmazott lapunknak Pálfalvi Milán. A Nézőpont Intézet elemzőjét a DK céljairól, a baloldali pártok helyzetéről és arról is kérdeztük, van-e méltó kihívója a jelenlegi kormánypártoknak.

2023. 01. 27. 5:50
KOCSIS-CAKE Olivio
Budapest, 2020. május 20. Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd vezérszónoka felszólal a különleges gazdasági övezetről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló kormányzati előterjesztés általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 20-án. MTI/Kovács Tamás Fotó: Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A DK belső ügyeibe nem látunk bele, ezért nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy a Gyurcsány-párt tudatosan vadássza le és kebelezi be más, kisebb politikai alakulatok tagjait, de a számok és a tények azt igazolják, igenis van egy határozottan megmutatkozó átlépési hullám – jelentette ki lapunknak Pálfalvi Milán, a Nézőpont Intézet elemzője. Mint mondta, nagy kérdés, hogy lesz-e ebből tömeges pártváltás a jövőben, de ezt most még nem látjuk.

Az elemző szerint a karrierpolitizálás az oka annak, hogy az MSZP és a Párbeszéd több politikusa is már a DK-ban látja előrejutásának lehetőségét.

Mandátumra, székre, biztosabb háttérre számítanak, ezt pedig sem az MSZP, sem a Párbeszéd nem képes biztosítani. Ha az átigazolók szempontjából nézzük, vélhetően egyébként jól spekulálnak, hiszen már most látszik, hogy a kisebb pártok megmaradása a DK-val szemben igencsak kérdéses

– mutatott rá Pálfalvi Milán, aki szerint úgy is fogalmazhatunk, hogy megtalálta a zsák a foltját. – És a folyamatnak koránt sincs vége, ez szinte borítékolható – tette hozzá.

Pálfalvi Milánt a Gyurcsány-párt céljairól is kérdeztük. A szakértő kijelentette, hogy egység a baloldalon sosem lesz, ez a lényegükből adódik. – A DK célja minél nagyobb rész bekebelezése a baloldali politikusi körből – nyomatékosította az elemző. Jóllehet, Gyurcsány Ferenc pártja meghatározó, mint legerősebb ellenzéki formáció, de sosem lesz képes egyeduralkodóvá válni a baloldalon – véli Pálfalvi, aki szerint a kisebb pártok viszont az árnyékkormány megalakulása miatt partvonalra kerültek és ezért kényszerpályára sodródtak.

– Vagy összefognak egymással a DK-tól elkülönülten, hogy esélyük legyen a megmaradásra vagy eltűnnek a süllyesztőben. Harmadik opció a DK-ba való betagozódás, ami azonban sosem lesz teljes. Mindig lesz nem gyurcsányista baloldali szervezet – fogalmazott.

Pálfalvi Milán elmondta, méltó kihívója a jelenlegi kormánypártoknak nincs. A DK azonban azon dolgozik, hogy a legerősebb ellenzéki erőként valóban esélyes legyen erre a címre. Ehhez gyűjti be azokat a politikusokat, akik hajlandók ennek a célnak a kiszolgálására, cserébe a remélt biztonságért. – Ne feledjük, karrierpolitikusokról beszélünk, akiket a nemzetben gondolkodás helyett valami más mozgat. Számukra a hazaszeretet nem szempont, a jobboldalon viszont éppen ez a kovász, az alapvetés, a vitán felül álló, összetartó erő – mutatott rá az elemző.

Az elemzőt arról is kérdeztük, akad-e a DK-nak a baloldalon kihívója, például a Momentum, amely a mérések szerint a második legnagyobb támogatottsággal rendelkező baloldali párt. Pálfalvi kifejtette: tömegesen nem tud szavazókat elvenni egymástól a DK és a Momentum, mert más-más támogatói bázisuk van. – Ez részben korosztályi, részben pedig világlátásbeli különbségből is adódik – hangsúlyozta Pálfalvi Milán. Ugyanakkor, a választóik egy részénél, akárcsak tagjaik és politikusaik között előfordul a két párt közötti átjárás.

Ami közös bennük, az az Orbán-ellenesség, a Fidesszel való szembenállás. Ezért is tudtak 2022-ben összefogni. A Momentum éppen olyanná vált mára, mintha a DK ifjúsági tagozata lenne. Gyurcsány ekként is gazdálkodik velük, akit csak tud, bedarál

 – jegyezte meg.

A Nézőpont korábbi kutatásaiból látszik, hogy a Fidesz-KDNP többségi támogatása mellett a DK a legnagyobb ellenzéki párt, a kisebb parlamenti pártok pedig eltűnhetnek a süllyesztőben, ha nem jutnak be az Országgyűlésbe a következő választáson – ismertette Pálfalvi Milán, aki szerint a pártok jelenlegi támogatottságuk alapján ezt valószínűsíthetjük, főleg annak tudatában, hogy karrierpolitikusaik a biztos bejutással kecsegtető DK-ba menekülnek.

– Ehhez Kocsis-Cake Olivio esete további lendületet adhat és újabb átlépések következhetnek – véli az elemző. Hozzátette, a jövőben ezért számolni kell a Gyurcsány-párt komolyabb szervezeti erősödésével, de csak a baloldali térfélen belül, a többi ellenzéki párt kárára.

Borítókép: Kocsis-Cake Olivio, mint a Párbeszéd vezérszónoka felszólal (Fotó: MTI/ Kovács Tamás)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.