A dolgozók állítása szerint a vezető beosztású munkatársak rasszista hangnemben, „az n betűs szót" (néger) használva beszéltek velük, a kollégákat pedig túl érzékenynek bélyegezték, ha panasszal éltek.
A londoni titkárság (Amnesty International UK) egy volt munkatársának beszámolója szerint fekete nőként mentálisan folyamatosan kimerült egy olyan környezetben, amely ellenséges volt a feketékkel szemben. Mint mondta, kollégái megjegyzést tettek a hajára, negatív utalásokkal illették a „városi” akcentusát, és „fekete lányként” emlegették. Egy másik nyilatkozó, aki három évig dolgozott a Soros-féle szervezetnél, a The Guardiannek elpanaszolta, hogy a titkárságnál végzett munka tönkretette az önbizalmát és a képességeibe vetett hitét is.
– Nem hittem, hogy elég képzett vagyok a munkámhoz, hogy bármely szervezet valaha is felvesz, nemhogy előléptetne, így folyamatos depresszióban és szorongásban szenvedtem
– mondta a 31 éves férfi, aki azt állította, hogy a kisebbségi etnikumhoz tartozó munkatársakat figyelmen kívül hagyták az előléptetéseknél, és a bérek felülvizsgálata során következetesen a magas jövedelmű fehér felső vezetőket részesítették előnyben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!