Amikor a gyöngyöspatai kártérítési perek miatt tüntetést szerveztek a Soros támogatta hazai civilek, 2020 februárjában a demonstrációt szervező Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), az Idetartozunk Egyesület és a Szabad Bíróság! Szabad Gyöngyöspata mellett csatlakozott a tüntetéshez a mostani 1,4 millió forintos uniós támogatást élvező Autonómia Alapítvány is.
Soros szervezeteit támogatja az unió
Közvetlen uniós támogatást kap több hazai civil szervezet, mindegyik a Soros-hálózathoz köthető. Az 1,4 milliárd forintot „a jogállamiság, a demokrácia, az egyenlőség és az emberi jogok védelmére és népszerűsítésére” fogják költeni a kormányellenes megmozdulásokon rendre jelen lévő, magukat függetlennek mondó Soros-féle szervezetek.

Persze a fent említett szervezetek mellett akad még bőven olyan Soros-féle civil tömörülés, melynek képviselői előszeretettel vesznek részt kormányellenes megmozduláson. Az október végi pedagógustüntetéseken például az Amnesty International irányította a demonstráción résztvevőket. A katatörvény módosítása utáni utcai tiltakozásoknál a TASZ volt az a civil szervezet, amely élve a kormányellenes megmozdulás lehetőségével, „a jogvédelem érdekében forródrótot indított”.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Mirkó István)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!