Meggyengült szivárványkoalíció áll rajthoz a jászberényi választáson

Vállalhatatlan, törvénysértő, gyáva és alkalmatlan – csupán néhány durva jelző azok közül, amelyekkel Gedei József (DK) az elmúlt egy évben illette Jászberény korábbi első emberét, a jobbikos Budai Lórántot, akit 2021 végéig alpolgármesterként segített. Ezek után nem csoda, hogy a DK nem vesz részt a baloldali összefogásban, és nem támogatja Budait és csapatát, a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltjeit. Dúl a jászberényi baloldali belháború.

2023. 01. 13. 5:55
20230104 Jászberény önkormányzat választás Fotó: Mirkó István Magyar Nemzet Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amikor hivatalossá vált a 2019-es önkormányzati választások eredménye, előre borítékolható volt, hogy a jászberényi képviselőtestület munkája konfliktusokkal lesz terhelt. A polgármesteri széket Budai Lóránt (Jobbik), a Közösen Jászberényért Egyesület jelöltje ugyan megszerezte, de a baloldalról vele együtt is csak heten kerültek a tizenöt fős testületbe, hét Fidesz–KDNP-s és egy Mi Hazánk-os képviselő mellett. A ciklus elején nagyobb konfliktusok nélkül működött a képviselő-testület baloldali frakciója. Egészen a baloldali előválasztásig: akkor, 2021 őszén ugyanis már a Budai Lóránt polgármester és Gedei József DK-s alpolgármester közötti ellentétekről cikkezett a sajtó. 

A két politikus közötti konfliktust az okozta, hogy a Demokratikus Koalíció 2019-ben visszaléptette Gedei Józsefet Budai Lóránt javára, ám utóbbi a 2021-es előválasztáson nem viszonozta a gesztust. 

Ehelyett Budai az MSZP–Párbeszéd–LMP–Jobbik közös jelöltje, Kertész Ottó mellett állt ki. Utóbbi így elindulhatott a 2022-es országgyűlési választáson, ahol azonban csúnyán alulmaradt Pócs Jánossal (Fidesz–KDNP) szemben. A kormánypárti politikus a leadott voksok csaknem hatvan százalékát megszerezte, míg baloldali riválisa alig 33,7 százalékot kapott.

Budai kihátrált Gedei mögül

Gedei József néhány hónapig még maradt az alpolgármesteri székben, de 2021. december 21-én lemondott tisztségéről. Ezzel a konfliktusok azonban nem szűntek meg, sőt még inkább elmélyültek. 

A viták sokasodtak, míg végül 2022 októberében feloszlott a képviselő-testület, az erről szóló előterjesztést nyolcan szavazták meg, köztük Budai és Gedei is.

Ami a volt DK-s alpolgármestert, Gedei Józsefet illeti, a politikus a baloldali előválasztási kampányban, 2021. szeptember végéig a Facebook-oldalán nyíltan nem bírálta Budait, noha Jászberény akkori polgármestere már szeptember 8-án a Hírklikk.hu portálnak adott interjúban egyértelművé tette: Kertész Ottót támogatja, és szeretné, ha ő hozná el a változást a térségben. Gedei még szeptember 19-én is azt posztolta, hogy ő alpolgármesterként továbbra is támogatja Budai Lórántot az önkormányzati munkában mindaddig, amíg a választók más feladatot nem adnak neki.

Lemondás után szembefordulás

Az előválasztás szeptember végén kialakult végeredménye után, amikor eldőlt, hogy Kertész Ottó mérkőzhet meg Pócs Jánossal, Gedei a miniszterelnök-jelölti előválasztásra koncentrált, Dobrev Kláráért kampányolt, és főként Márki-Zay Pétert bírálta. Utóbbi győzelme után szórványosan posztolt, előfordult, hogy több mint két hétig nem is közölt bejegyzést. Először 2022. január 5-én bírálta Bu­dait, amikor a közösségi oldalán megindokolta az alpolgármesteri tisztségről való lemondását. Többek között ezt írta: 

A város fejlődéséhez szükséges kompromisszumok helyett a polgármester a politikai konfrontációk irányába vitte a várost olyan hangnemben, amelyet korábban szerettünk volna meghaladni.

 Gedei ezután újabb posztban is visszatért a lemondása körülményeire, de – ami érdekes – az országgyűlési választási kampányban többnyire hallgatott, alig-alig közölt posztot.

Erőteljes frontális támadás

Az első újabb érdekes bejegyzést Gedei május végén közölte, amelyben arról írt, hogy „ismét elbukott Budai Lóránt jászberényi polgármester 2021. évi zárszámadása”. Alig néhány nappal később – fél évvel azután, hogy távozott az alpolgármesteri székből – Gedei már azt posztolta: a jászberényi önkormányzat szakadékba juthat a városvezetés rossz pénz- és költségvetési politikája miatt. Egy hónappal később pedig arról közölt bejegyzést, hogy megbukott a jászberényi városvezetés, és ezt hosszasan indokolta. Majd elérkeztünk 2022. augusztus 17-hez, amikor a DK-s politikus kijelentette: 

Ma már a jászberényiek többsége is látja, hogy Budai Lóránt polgármester számos döntése, egyáltalán a politikai tevékenysége és az arról szóló, félrecsúszott facebookos kommunikációja vállalhatatlan.

Ettől kezdve a Budai Lórántot bíráló, kritikus bejegyzések lényegében állandósultak, amelyekben többek között megerősítette, hogy a politikus vállalhatatlan, sőt arra is rámutatott: Budai Lóránt működése törvénytelen, majd egy másik posztban azt hangsúlyozta, hogy a Jobbik polgármestere sorozatosan rossz és törvénysértő döntéseket hoz. Végül Gedei – egy nappal a testület feloszlatása után – kijelentette: Budai törvénysértő, gyáva és alkalmatlan. Ide jutott a jobbikos Budai Lóránt korábbi polgármester és a DK-s Gedei József exalpolgármester kapcsolata három év alatt. Gedei egészen december 19-ig rendszeresen közölt még bíráló cikkeket a jászberényi városvezetés működésével kapcsolatban. Azóta hallgat – ám az elmúlt egy év így is beszédes.

Borítókép: Dúl a belháború: a Jobbikos Budai Lórántot közvetlen munkatársa folyamatosan kritizálja (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.