A férfi – folytatták –, aki egy budapesti általános iskolában dolgozott pedagógiai asszisztensként (azóta elbocsátották) e viszonyt teljesen rendben valónak mutatta be, arra hivatkozva, hogy az a hatályos büntető törvénykönyv (Btk.) szerint nem minősül bűncselekménynek.
Egy 14 év feletti gyermek ugyanis szabad akaratából felnőttel szexuális kapcsolatot létesíthet jogkövetkezmények nélkül
– írták.
A gyermeknek is vannak jogai
A férfi a saját szexuális orientációjáról beszélt, azonban egyetlen dologról nem ejtett szót: az érintett gyermek jólétéről és jogairól – áll a közös kommünikében. A három egyesület és a Szent István Intézet úgy fogalmazott, hogy
e kérdések a hatályos büntetőjogon túlmutatnak, megválaszolásra várnak, hiszen a gyermek jogai és érdekei egy felnőtt ember szexuális önmegvalósításához fűződő jogaival merőben ellentétesek lehetnek.
A közleményben hangsúlyozták, hogy
18 év alatt mindenki gyermek, és mindenkit megilletnek a gyermekjogok.
Az ő védelmükben rögzítik a hatályos jogszabályok, hogy például ne vásárolhassanak alkoholt, ne drogozzanak, ne vásárolhassanak dohánytermékeket, ne is léphessenek be dohányboltba, szerencsejátékot ne folytathassanak és – főszabály szerint – ne köthessék össze az életüket egy másik emberrel – sorolták.

A kommüniké emlékeztetett arra is, hogy mindezek az ENSZ 1989-ben elfogadott és az Egyesült Államokon kívül minden részes állam által ratifikált gyermekjogi egyezményéből is következnek. Mint írták, épp azért születtek meg e szabályok, mert egy gyermeknek az életkorából fakadóan joga van a gyermekkorhoz. Joga van az ebből fakadó kiemelt védelemhez, joga van ahhoz, hogy a testi integritását a fogantatástól kezdve védjék, hogy a testi és lelki egészsége, integritása megfelelő védelemben részesüljön.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!