A vádirat szerint egy Bács-Kiskun vármegyei fiatal pár zaklatás és kiskorú veszélyeztetése bűncselekményét követte el azzal, hogy a 2019-ben otthon, arra felelős személy közreműködése nélkül született gyermekük anyakönyvezését – mivel a magyar állam létét tagadták – megakadályozták.
A szülők ezzel tudatosan nem biztosítottak gyermekük számára állampolgárságot, társadalmi azonosításra alkalmas, egyúttal ellátásra is jogosító okmányokat és a gyermek védelmében jogszerűen eljáró szakemberekkel való együttműködést módszeresen és teljesen visszautasították. Ezen sorozatos mulasztásokkal megvalósuló kötelességszegések veszélyeztették kiskorú gyermekük testi fejlődését.
A csoport vezetőinek magatartása odáig vezetett, hogy a gyermek szülei elhitték, hogy az általuk jogtalannak tartott gyámhatósági eljárást képesek befolyásolni, és felszólították a hatóságokat, hogy gyermeküket adják vissza.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!