Posta Imre vádemelésre számít az ügyükben

Folytatólagos kihallgatáson esett át kedden Posta Imre, akit társaival megalapozottan gyanúsítanak az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntett és emberölés előkészülete bűntett elkövetésével. Egyik gyanúsított-társát hétfőn, a többieket szintén kedden hallgatták ki. Az egykori katonai, majd rendőrségi pszichológus naplót vezet és vádemelésre számít az ügyükben.

2022. 08. 10. 20:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Augusztus 29-én iratismertetés várható Posta Imre és három társa ügyében. A volt katonai, büntetés-végrehajtási, illetve rendőrségi pszichológus és társai megalapozottan gyanúsítottak alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló bűntett és emberölés előkészülete bűntett elkövetésével. Posta nyomkövető viselése mellett bűnügyi felügyelet alatt – a régi büntetőeljárásról szóló törvény szerint: házi őrizetben – van vidéki házában.

Továbbra is azt mondja: nincs eltiltva a teljes internettől, csak a Facebook és a YouTube használatától. A keddi bejegyzésében pedig azt fejtegeti, hogy a blogján nem is blogol, hanem naplót vezet. 

Mivel e-mailben történt megkeresésünkre csak egy rövid személyeskedő válasszal reagált, a legutóbbi, keddi bejegyzéséből idézünk az ügy menetére vonatkozó részleteket.

„Tegnap (hétfőn) volt (az egyik gyanúsított-társ) Á. Ki lett egészítve a vád pár nyomozati anyaggal, ha már átnézték a számítástechnikai eszközöket.”

Kiderült, van egy felvétel 2019. január elejéről, amikor élménylövészeten vettünk részt, mert Á. akkor végezte el a lövészetvezetőségi tanfolyást és mi voltunk páran a próbacsapat, hogy gyakoroljon.

„Nem »Pi-körös« rendezvény volt, hivatalos lőtéren, 10 ezer per fős részvételi díjjal, biztonsági rendszabályokból kiképezve…, ahogy azt kell. L. csinált pár fotót és pár snittet is, ha már ott van. A fotókból tettem ki én is, nehogy azt sejdítse valaki, titkolózás van, de a videóra azt mondtam, ne menjen ki, nehogy félreértse valaki […]. Majd mindenki magának intézi a dolgát vagy belép a honvédelemhez kiképződni, ahogy azt többször ajánlottam volt. Na, ez a lényegi elem, amivel gazdagodott a vád és augusztus 29-re ígérte az ügyész az iratbetekintést… aztán persze bíróságra kellene adnia immár az ügyet, mert ők a nyomozással végeztek” – írja Posta a folytatólagos kihallgatásról. Őt keddre idézték be, és úgy készült, hogy esetleg bent is tartják, ám erre nem került sor.
„[…] Nem volt semmi extra, lényegében az Á. iratot ismertették, az ügyész […] laza volt és viccesen kérdezte, mintegy véletlen, hogy most olvasta oppárdon, hogy blogolok… és akkor mi is van. Nem tett megjegyzést.”

Úgy tűnik, meglesz a vádemelés […]. Ügyvéd megjegyezte a jegyzőkönyvnek, hogy amik itt elhangzottak, még csak nem is bűncselekmények”

– írta saját kihallgatásáról az egykori pszichológus, aki szeptember 30-ig áll bűnügyi felügyelet alatt.

A gyanúsítás szerint Postáék részben nyílt, részben konspirált tagságú szervezetet működtettek, amit a közösségi médiában népszerűsítettek. A gyanúsítottak – az antiszemita nézeteik hangoztatása mellett – az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására konkrét intézkedéseket tettek, amikor tagságukat a gyűlésükön és az interneten közéleti szereplők megölésére szólították fel.

Borítókép: Posta Imre (Fotó: TEK)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.