Vannak érdekes kérdések a momentumos Pokorádi Gábor cégei körül

A Momentum pécsi szereplője kulcsfigurája lehetett a 2022-es választás nyugati kampányának. A milliárdos külföldi támogatást kapó Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt londoni kampányában ugyanis tevékeny szerepet vállalt Pokorádi Gábor – írja a Baranya vármegyei hírportál, a Bama.

MAGYAR NEMZET
Forrás: BAMA2023. 02. 11. 21:34
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 2019-es választások előtt még úgy reklámozta az MSZP–DK-s polgármesterjelölt, Péterffy Attila a kertvárosi képviselőjelöltjét, hogy sikeres üzletemberként tevékenykedik Angliában. A politikus még megválasztása előtt azzal került be a baloldali sajtóba, hogy a londoni vállalkozásairól nyilatkozott a brexit kapcsán, és arról, hogy „nem tart attól, hogy haza kellene mennie”.

Pokorádi ugyanakkor sem tavaly, sem idén nem tette közzé a vagyonnyilatkozatát a város honlapján, azokat külön kellett kikérni a városházától. 2022-ben magánéleti indokot mondott, ami vélhetően idén is hasonló volt. A nyilatkozat korlátozott megismerése azonban ellentmond annak, hogy ő is aláírta azt a polgármesternek szóló ultimátumot, amiben az átláthatóság megteremtése volt az egyik követelmény a városvezetővel szemben.

A „sosem volt vagyonos” képviselő

Pokorádi Gábor néhány éve még egy virágot is rárajzolt  a vagyonnyilatkozatára, ami mellé azt írta, hogy „sosem voltam vagyonos ember”.

A politikusnak akkoriban négy autója volt, felerészben egy pécsi és budapesti lakása, a somogyi Gigén négyhektáros szántója és háza, 28 millió forint készpénze (igaz, volt 20 milliós tartozása), 80 milliós bérleti joga és nagyjából havi bruttó kétmilliós jövedelme, valamint angliai cégekben volt érdekeltsége. A 2023-as bevallása szerint viszont már nincs meg két háza, csak a gigei ingatlanja, a dokumentumban az angliai cégei közül egy sem szerepel, csupán a hazai bejegyzésű A 3-Group International Kft.

Csődeljárás kint, NAV-végrehajtás itthon

Ez utóbbival szemben végrehajtást indított tavaly a NAV Baranya Megyei Adó- és Vám­igazgatósága követeléskezelési és fizetési kedvezmények osztálya a cégbírósági adatok alapján, de az angol internetes adatok szerint az A 3 Medical ellen bírósági végzés alapján felszámolási eljárás indult; Pokorádi jelenleg is ügyvezetője a vállalkozásnak.

A bevallásból szintúgy kimaradt az Dent1st Ltd., pedig ennek szintén Pokorádi lehet az igazgatója. Ezzel kapcsolatban pedig különböző törlési eljárási procedúrák vannak folyamatban Angliában, de egy tavaly novemberi adat szerint a politikusnak ebben a cégben is van részesedése.

„Nincs közük politikai párthoz…”

Pokorádinak a baloldali sajtóban 2019-ben ünnepelt projektje volt az angliai bejegyzésű Magyar Demokrácia Alap létrehozása a pécsiek előtt kevésbé ismert Szente Zsolt vállalkozóval, amellyel az volt a céljuk, hogy tudatos választópolgárokat képezzenek, oktassanak, hogy változást érjenek el Magyarországon. Azt is állították, hogy „kezdeményezésüknek nincs és nem is lesz semmi köze egyetlen párthoz sem” és a Magyar Demokrácia Alapnak segítőktől munkát és pénzt is elfogadnak. Ez utóbbi kapcsán két-három milliárd forint összegyűjtését emlegették.

Megszűnt a cég, lett másik „civil” szervezet

Pokorádiék először 2019-ben egy kft.-t hoztak létre, „sport és rekreációs, kulturális, valamint máshová nem sorolt ​​egyéb oktatás, illetve oktatást támogató szolgáltatások” profillal. A „pártsemlegesnek” titulált vállalkozás indulásakor ott volt Márki-Zay Péter is, és közös sajtótájékoztatón beszéltek arról, hogy az Orbán-kormányt le kell váltani. A cég azonban 2021-ben megszűnt – kötelező törléssel –, majd pedig megalapították azonos néven a Magyar Demokrácia Alap Community Interest Companyt, vagyis egy „civil” szervezetet.

Ennek a 33 oldalas alapító dokumentumában arról is kellett nyilatkozni, hogy nem politikai pártról vagy politikai párthoz kapcsolható szervezetről van szó. Ehhez képest az azonos névvel futó közösségi oldalon a baloldali miniszterelnök-jelöltet, Márki-Zay Pétert reklámozták egészen a 2022-es választásokig, utána aztán minden bejegyzés megszűnt. Érdekesség, hogy abban az időszakban, amikor milliárdos külföldi források özönlöttek hazánkba a Márki-Zayt segítő baloldali körökhöz, Pokorádi a Magyar Demokrácia Alap igazgatói posztjából titkárrá lépett vissza – olvasható a Bama cikkében.

Bajnai–Márki–Pokorádi dollár-font vonal?

Miután tavaly Márki-Zay beismerte, hogy milliárdokat kaptak külföldről a 2022-es kampányra, és a Nemzetbiztonsági Bizottság dokumentumai szerint Bajnai Gordon volt a kulcsfigura a kormány megdöntését célzó pénzmozgásokban, Bajnai Márki-Zayval való titkos találkozója is más megvilágításba került, amit Londonban tartottak meg. Nem sokkal a találkozó után vett részt Pokorádiék londoni lakossági fórumán Márki-Zay Péter.

Hogy a Magyar Demokrácia Alap kapott-e az amerikai-svájci forrá­sokból támogatást, illetve mekkora összeget gyűjtöttek össze, nem tudni, ezzel kapcsolatos beszámolóra nem bukkant a Bama hírportál, a szervezet honlapja pedig már elérhetetlen.

„Nincs titkolnivalója”

Pokorádi Gábor a hírportál megkeresésére elmondta: várta már, hogy ezekre a dolgokra rá fognak kérdezni, de nincs semmi titkolnivalója. De azért visszakérdezett, hogy vajon a külföldi cégekben való részesedést a magyarországi vagyonnyilatkozatba szokás-e feltüntetni. Mindenesetre az A 3 Medical Ltd. kapcsán azt mondta, hogy a cég „bezárásra került”, ami egy privát egészségügyi szolgáltató volt, a volt felesége vezette a klinikát, ő maga pedig igazgató, marketingmenedzser volt.

A koronavírus-járvány megváltoztatta a működési struktúrát, a londoni, nemzetközi csapatunk szétszéledt, az orvosaink fele és a dolgozóink háromnegyede is elhagyta a céget, ez ugyanarra az időre esett, amikor a volt feleségem bejelentette, hogy válni készül. Ezért az a döntés született, hogy nincs értelme ezt a céget tovább erőltetni, olyan emberek estek ki az orvosi, a szakmai oldalon, ami ellehetetlenítette a működést. A feleségem volt a klinikavezető, de közben a válásunk elkezdődött

– összességében ezek voltak az okok.

Alvócégekről van szó

A hazai bejegyzésű A 3-Group International Kft.-vel szembeni NAV-végrehajtásról úgy nyilatkozott, hogy szerinte már nincs folyamatban. Véleménye szerint csupán arról volt szó, hogy nem fizetett be néhány kamarai díjat az egyébként alvó, tevékenységet nem végző cége után, de ezeket már pótolta, és nincs a vállalkozásának tartozása.

Rákérdeztek arra is, hogy miért nem szerepelt az idei vagyonnyilatkozatában a Syntropy Space Ltd., holott ez korábbi bevallásaiban ott volt, és a cégnél jelenleg is „secretary” beosztásban van. Pokorádi szerint ennek az az oka, hogy már nem kap fizetést a vállalkozástól, secretaryként nincs döntési jogosultsága, és ez egy adminisztratív pozíció. Ráadásul ez a vállalkozás is januártól alvócéggé vált.

„Nem találkozott Bajnai Gordonnal”

– A Magyar Demokrácia Alap Ltd.-vel volt egy tervünk, de ez nem jött össze azzal a tulajdonosi struktúrával, ezért nulla tevékenység után bezárásra került – mondta, hozzátéve, hogy ezt követően hozták létre a civil, közösségi szerveződésként a Magyar Demokrácia Alap CIC-et, amivel állítása szerint kampányt nem folytattak.

Ennek több oka is van, hiszen külföldön tevékenykedik a Magyar Demokrácia Alap, és mindössze rendezvényszervezést végzett a kampány alatt, azaz rendezvényszervezéssel segítette a kampány alatt kampánytevékenységet folytató Momentumot. Az alap a szavazási hajlandóságot szerette volna elősegíteni a londoni program alatt is

– fogalmazott. Pokorádi szerint

a civil szerveződés is oktatási céllal jött létre, hogy a nyugaton, Nagy-Britanniában élő külföldi magyarokat oktassa, mert a magyar társadalomnak szüksége van arra, hogy jobban tudja, hogyan működik a demokrácia, az Európai Unió.

– Természetesen Bajnai Gordonnal nem találkoztam. Márki-Zay Péter és a Bajnai Gordon 2022. januári londoni találkozója annyira titkos volt, hogy mi sem tudtunk róla, és megdöbbentünk, hogy Márki-Zay az akkori londoni fórumról távozott a beszélgetés vége felé – mondta a momentumos politikus.

Az eredeti, teljes cikk a Vannak érdekes kérdések Pokorádi Gábor cégei körül címen érhető el a Baranya vármegyei hírportál, a Bama oldalán.

Borítókép: Pokorádi Gábor (Forrás: Bama)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.