Majka is kiakadt a Ryanair miatt

Soha többet nem utazik az extraprofitadó miatt toporzékoló céggel.

Magyar Nemzet
2023. 03. 20. 10:53
Fotó: Vajda Istvan
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Elképesztő, amit a Ryanair művel az utasokkal” – írta friss bejegyzésében Majka. A valóságshow-szereplőből lett énekes a tegnap esti El Clásicót tekintette meg a családjával Barcelonában, azonban a visszaútra rossz időpontot adtak meg nekik. A jegyükön az szerepelt, hogy reggel 8 óra 40 perckor indul a gépük, majd csak a reptéren közölték velük, hogy a valóságban este 8.40-kor indulnak.  

„A Ryanair helyi irodájában pedig 

elkezdtek hazudozni, hogy megváltozott az indulási időpont, és hogy küldtek e-mailt. 

Mondtam nekik hogy ez kamu, nem kaptunk semmilyen e-mailt, sőt a telefonszámomat is meg kellett adni a foglaláskor, tehát arra is küldeni kellett volna értesítést, ha változik az időpont. Meg amúgy is teljesen életszerűtlen, hogy véletlenül pont 12 órát késik egy gép. Egyszerűen csak rossz jegyet adtak, és így próbálják megmagyarázni a hibájukat” – számolt be a légitársaság eljárásmódjáról az énekes.

Soha többé nem utazik a légitársaságnak csúfolt céggel

„Kérdeztem, most mit csináljak 12 órán keresztül a reptéren két gyerekkel? Erre azt mondták, üljünk le, várjuk meg az indulást. Elég erélyes voltam, elküldtem őket a francba, de így sem tudok mit csinálni. Teljesen kiszolgáltatott helyzetben van az ember, és ha nagyon balhézik, csak magával b…szik ki” – idézte fel Majka. 

Hozzátette, ezek után megfogadta, hogy soha többet nem repül ezzel a légitársaságnak csúfolt céggel. 

Emlékezetes, a Ryanair vezérigazgatója a magyar kormánnyal csúnyán összeveszett tavaly nyáron. A kabinet ugyanis közölte, hogy elvonják az extraprofit nagy részét a Magyarországon működő légitársaságoktól is. Michael O’Leary vezérigazgató a lépés miatt Gulyás Gergely és Nagy Márton minisztereket kezdte sértegetni, és azzal is fenyegetőzött, hogy bezárják budapesti irodájukat. A fenyegetést végül nem váltották be, és az extraprofitadót is befizették a magyar költségvetésbe. 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.