Lemondásra szólították fel a Mazsihisz elnökét

A Váci Zsidó Hitközség elnöke szerint Heisler András hátat fordított az övéinek, amikor egy „megszállott fasisztával”, Gyöngyösi Mártonnal parolázott.

2023. 04. 20. 20:37
Heisler András (Mazsihisz) szerint Gyöngyösi Márton nem kívánatos zsidó körökben.
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Turai János előtt többen bírálták David Pressman szédervacsoráján történteket, ide értve a Mazsihisz elnökét. Heisler András utólag úgy nyilatkozott, Gyöngyösi Márton személye zsidó körökben különösen nem kívánatos, a Mazsihisz pedig nyolc éve deklarálta: nem kíván a Jobbikkal párbeszédbe bonyolódni, és ez a nyolc évvel ezelőtt meghozott döntés ma is érvényes. Állítása szerint csak a helyszínen konstatálta, hogy az ültetési rend szerint éppen vele szemben a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton kapott helyet. Róna Tamás főrabbi szerint az a tény, hogy a Mazsihisz elnöke és a Jobbik-vezető együtt vettek részt egy ilyen eseményen, „alapjaiban zaklatja fel a magyarországi valós, hívő zsidó közösséget”.

 

Borítókép: Heisler András és Gyöngyösi Márton David Pressman vacsoráján (Fotó: Facebook)
 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.