A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
0

Heisler András: Gyöngyösi nem kívánatos zsidó körökben

Gyöngyösi Márton személye zsidó körökben különösen nem kívánatos, a Mazsihisz pedig nyolc éve deklarálta: nem kíván a Jobbikkal párbeszédbe bonyolódni, és ez a nyolc évvel ezelőtt meghozott döntés ma is érvényes – közölte Heisler András. A zsidó szövetség elnöke mindezt azután mondta, hogy David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, a pészah alkalmából ünnepi vacsorát rendezett, amelyen többek között jelen volt zsidók listázását korábban szorgalmazó Gyöngyösi Márton, a Jobbik – Konzervatívok elnöke és EP-képviselője is.

2023. 04. 10. 11:53
Heisler András (Mazsihisz) szerint Gyöngyösi Márton nem kívánatos zsidó körökben.
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Mazsihisz a Jobbikkal  továbbra sem  folytat semmiféle párbeszédet, Gyöngyösi pedig zsidó körökben nem kívánatos személynek minősül – reagált Heisler András, a Mazsihisz elnöke arra, hogy a Jobbik – Konzervatívok elnöke és EP-képviselője is részt vett a David Pressman amerikai nagykövet által adott széderesti vacsorán. 

Heisler András a Mazsihisz.hu érdeklődésére elmondta: egy meghívás az USA nagykövetétől megtiszteltetésnek számít, ezért kötelességének érezte, hogy az invitálást elfogadja. Hozzátette azonban: előzetesen nem tudta, hogy kik lesznek jelen a vacsorán, elvégre egy meghívott részéről nem illik vendéglistát kérni a meghívótól, ráadásul a diplomáciai életben a meghívók többnyire tekintettel vannak az érzékenységekre. Mint fogalmazott, 

csak a helyszínen konstatálta, hogy az ültetési rend szerint éppen vele szemben a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton kapott helyet.

 

Gyöngyösi Márton
Gyöngyösi Márton az amerikai nagykövet széderestjén (Fotó: Facebook)

 

Heisler András jobbján Dragomán György író ült, a balján, vagyis az asztalfőn David Pressman, átellenben pedig Nagy Ervin színművész. A Mazsihisz elnökét – elmondása szerint – 

meglepte Gyöngyösi jelenléte, de nem szeretett volna botrányt kelteni azzal, hogy az est elején föláll és otthagyja a meghívó felet, mert a Mazsihisz elnöke nem sértheti meg az USA nagykövetét. Mindenesetre nem tartja hiba nélkülinek, hogy előzetesen nem kapott tájékoztatást Gyöngyösi részvételéről.

A rendezvény végén azonban Heisler András odament Gyöngyösihez, és közölte vele: bár a Jobbiktól hetek óta a személyes találkozás kérésével keresik, ő ezekre a megkeresésekre nem válaszolt, és arra kéri Gyöngyösit, hogy válaszra tőle ezután se számítson. 

Ennek oka, hogy a Mazsihisz nyolc éve deklarálta: nem kíván a Jobbikkal párbeszédbe bonyolódni, és ez a nyolc évvel ezelőtt meghozott döntés ma is érvényes

 – közölte a zsidó szövetség elnöke, aki szó szerint azt mondta Gyöngyösi Mártonnak: zsidó körökben az ő személye különösen nem kívánatos.

Heisler András saját közösségi oldalán is reagált David Pressman széderestjére: „Végiggondoltátok-e, hogy a nagykövetség Széder estéjén 18 zsidó ülte körbe az asztalt, köztük több markáns emberjogi aktivista, egészen kiváló író, emblematikus színész és számos zsidó közösségi vezető. Oszt’ senki nem állt fel. Senki nem hagyta ott az asztalt. Miért? 

Mert nem lehetett tudni a célt, nem érthette senki, hogyan került közénk Gyöngyösi. Végiggondoltátok-e azt, hogy az est végén egyetlen emberként a Mazsihisz elnöke legalább tisztázta a viszonyokat? Egyébként mindenki csak kussolt 

– vagy talán reménykedett abban, hogy majd egyszer megértjük, valójában mi is történik velünk” – írta a Mazsihisz vezetője. Hozzátette: „S miközben büszkén kiáltoztok, hogy ti bizony felálltatok volna, gondoljátok már végig mit tettetek a Sorsok Háza hitelességéért, a Hóman Bálint-szobor felállításának meghiúsításáért, a Donáth-szobor eltávolításáért, az egyre szaporodó Horthy-szobrok ellen, szóltatok-e fajkeveredés ügyében, vagy a jogtalanul elvett közösségi ingatlanok után járó örökjáradék ellopásának megakadályozásáért?” 

– Mert aki mindezt végigcsinálta, annak elhiszem, hogy a széderasztal mellöl felállt volna. 

„Van azonban egy paradoxon: aki ezt végigcsinálta, az nem áll fel! Mert könnyű a partvonalról következmények nélkül kiabálni, de aki pályán van, annak felelősen kell cselekednie − az egész csapatért” – írta Heisler András. 

 

Borítókép: Gyöngyösi Márton Jobbik-elnök és Heisler András, a Mazsihisz elnöke David Pressman széderestjén (Fotó: Facebook/US Embassy)


 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.