Megtelt a Kossuth tér és környéke a pápai szentmisére

A nagy tömeg ellenére zavartalan volt a beléptetés.

2023. 04. 30. 7:21
Kossuth tér Ferenc pápa
Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Órákkal a délelőtt 9 óra 30 perckor kezdődő pápai szentmise kezdete előtt már valósággal özönlött a tömeg a fővárosi Kossuth tér felé. 

A budai oldalon már hat óra előtt annyi embert lehetett látni az utcákon, tereken, mint hétköznap reggel. 

Párok, családok, kisebb-nagyobb csoportok gyülekeztek mindenhol, és leginkább tömegközlekedési eszközökkel igyekeztek a pesti oldalra jutni. Úti céljuk könnyen felismerhető volt, mert többen sárga-fehér zászlócskát tartottak a kezükben, de a legjellemzőbb ismertetőjelük az összecsukható kisszék. Nagyon gyorsan fogytak a parkolóhelyek a Déli pályaudvar közelében is, ahová egymás után érkeztek a hívek. 

Kossuth tér Ferenc pápa
Fotó: Mirkó István

Az egyik család Budapestről jött, a másik Tatabányáról, mindannyian a 2-es metró felé vették az irányt. A tatabányaiak közül az egyik férfi elmondta, hogy néhány családtaggal ott volt a 2021-es, Hősök terei pápai szentmisén is.

Jó tudni, hogy a 2-es metró a szertartás idejére a Kossuth téren nem áll meg, csak legközelebb a Deák téren, ahol az addig szinte tömött szerelvény ki is ürült.

A tömeg kígyózó sorokban tartott a Kossuth tér felé, az útvonal mellett több helyen árusok próbáltak magyar zászlót, sálakat és sárga-fehér zászlót eladni az embereknek. 

Nagyobb tömeg alakult ki a Báthory utca és a Honvéd utca sarkán lévő beléptetési pontnál, mert a metrótól mindenki ide jött. A biztonságiak próbálták jelezni az embereknek, hogy a Nádor utcai beléptetőpontnál is be lehet jutni, ott kevesebben állnak. Egy darabig erre nem reagált senki, majd a tömeg egy része megindult a másik beléptetőpont felé. Közben, a kivetítőn megjelent a látkép a Kossuth térről, ahol lehetett látni, hogy már nagyon sokan voltak, a helyek nagy részét elfoglalták. A beléptetés már reggel hét körül hosszú időt vett igénybe, körülbelül fél órát kellett várakozni a bejutásra. 

Az emberek türelmesek voltak, beszélgettek, volt, aki elővett egy könyvet és olvasott.

Bár a tömeg nagy volt a beléptetési pontok előtt, rengeteg az önkéntes – ők kék dzsekit és fehér pólót viseltek –, és segítettek az embereknek. A szentmise előtt terelgették őket, hogy melyik beléptetési pontnál vannak éppen kevesebben, és igyekeztek mindenkinek türelmesen segíteni.

 

A nagy tömeg ellenére zavartalan volt a beléptetés

Bár hatalmas volt a tömeg a beléptetési pontokon, a hívek türelmesen viselkedtek, és igyekeztek egymást segítve minél hamarabb bejutni a Kossuth térre. 

Az összetartozó csoportok bevártak minden tagot, a vezető pedig egy, a közösség nevét viselő táblát tartott a magasba, hogy senkit ne veszítsenek el. 

Többször előfordult ugyanakkor, hogy az emberek – az előzetes, részletes tájékoztatás ellenére – olyan eszközöket, így üvegeket, termoszokat vagy nagyobb PET-palackokat próbáltak bevinni a térre, ami tilos. Ezek a beléptetési pontok mellett, a földön gyűltek össze egymás mellett.

A magasba tartok táblák, zászlók arról árulkodnak, hogy nemcsak Magyarország, hanem a Kárpát-medence minden részéből érkeztek a hívek a Kossuth téri pápai szentmisére. 

Nagyon sok székely zászlót lehetett látni a tömegben. Ahogy az emberek beléptek a térre, a csoportok próbáltak nagyobb szabad helyet keresni maguknak, majd bekapcsolódtak a közös imádságba. 

 

Sokan segítettek az érkező híveknek

Fontos információ a térről, hogy nemcsak a beléptetési pontoknál, hanem bent, a lezárt területen is rengeteg az önkéntes, akik mindenkinek segítenek. 

Közülük sokan az Adoremus különszámát osztogatták, amiből nagyon sok fontos információt megtalálnak a hívek a szentmisével kapcsolatban. A téren sokfelé látni mentőautókat, így ha valakinek szüksége lenne rá, közel lesz a segítség.

Kossuth tér Ferenc pápa
Fotó: Mirkó István

Megtelt a Kossuth tér és környéke

A tér és környéke kilenc órára lényegében megtelt, a tömeg már a beléptetési pontokig ért. Az emberek igyekeztek úgy helyezkedni, hogy legalább az óriáskivetítőkön lássák a szertartást. Némi nehézséget okozott a mosdók megközelítése, amelyekhez a zsúfolt tömegben nehéz eljutni. Aki mégis átküzdi magát a tömegen, az azt kockáztatja, hogy vissza nem jut, és ha mégis, akkor addigra már valaki elfoglalja a helyét.

Kossuth tér Ferenc pápa
Fotó: Mirkó István

 

Kilenc óra után nem sokkal az óriáskivetítőkön megjelent egy felvétel arról, hogy érkezik a térre a pápai konvoj, amit a tömeg halk ujjongással fogadott.

 

 

A Hír TV élőben közvetíti a pápalátogatást, valamint Orbán Viktor Facebook-oldalán is követhetők az események.

 

 

Ferenc pápa Magyarországon

Pénteken érkezett Budapestre Ferenc pápa. A katolikus egyházfő két éven belül immár másodszor látogat Magyarországra, 2021-ben az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson vett részt hazánkban. 

A szentatya péntek délután a budai Várban egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd Novák Katalin köszöntötte. A köztársasági elnök elmondta, hogy a magyarok és milliók világszerte a béke emberét látják a pápában. Ferenc pápa beszédében hosszan méltatta Budapestet, és új európai politikát sürgetett, amelyben nagyobb szerepet kellene kapnia a békére való törekvésre. 

Később, délután öt órakor a Szent István-bazilikában egyházi személyekhez intézett beszédet a szentatya. Beszédében a pápalátogatás jelmondatának – Krisztus a jövőnk! – értelmét fejtette ki. 

Szombat délelőtt a Rózsák terén a Szent Erzsébet-templomban menekültekkel, szegényekkel találkozott a pápa. Ottani beszédében úgy fogalmazott, az igazi hit kockáztat, kilép a külvilágba. 

Ezek után, délután fél 5-kor Ferenc pápa a Papp László Sportarénában megjelent 11 ezer fiatalnak mondott beszédet azt kérte tőlük, hogy ne virtualizálják az életeteket és mint mondta, az ember nem attól lesz nagy, hogy mások fölé emelkedik, hanem attól, hogy másokhoz leereszkedik; nem mások kárára, hanem mások szolgálatával.

Ferenc pápa magyarországi tartózkodását péntektől vasárnapig folyamatosan követhetik a Hír TV-n. Az előkészületekről és a szentatya programjáról minden részlet megtalálható a Hír TV oldalán. A mai szentmisét Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán is élőben követhetik.  

 

Borítókép: A tömeg a Kossuth téren (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.