– A szegények és a rászorulók állnak – ezt soha ne feledjük! – az evangélium középpontjában: Jézus ugyanis azért jött, hogy „örömhírt vigyen a szegényeknek” – kezdte mai beszédét Lukács evangéliumából idézett szavaival Ferenc pápa a budapesti Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban. A szentatya megköszönte Spányi Antal püspök köszöntő szavait és azt is, hogy bemutatta azt a nagylelkű szolgálatot, amelyet a magyar egyház a szegényekért és a szegényekkel végez.

Ferenc pápa kifejtette, hogy izgalmas kihívás elé állít bennünket az, hogy az általunk vallott hit ne legyen egy életidegen szekta foglya és ne váljon áldozatává egyfajta „lelki egoizmusnak”, vagyis egy olyan lelkiségnek, amelyet a saját belső nyugalma és elégedettsége érdekében alakít ki az ember.
– Az igazi hit ezzel szemben az, amely kényelmetlen, amely kockáztat, amely kilép a világba, hogy találkozzon a szegényekkel, és képessé tesz arra, hogy saját életünkkel a szeretet nyelvét beszéljük.
– Ahogy Szent Pál mondja, szólhatunk bár nyelveken, bírhatunk bölcsességgel és gazdagsággal, ha nincs bennünk szeretet, semmink sincs és semmik vagyunk – emelte ki a szentatya.
A tevékeny szeretet nyelve
Mint mondta, ez a tevékeny szeretet nyelve. Kifejtette, hogy ezt a nyelvet beszélte Szent Erzsébet, aki iránt a magyar nép oly nagy tisztelettel és szeretettel van. – Amikor ma délelőtt megérkeztem, megpillantottam a téren az ő szobrát, amelynek talapzatán látható, ahogyan a szent fogadja a ferences rend kordáját, valamint vízzel oltja egy szegény ember szomját – elevenítette fel Ferenc pápa. Szerinte ez a hit gyönyörű képe:
aki „Istenhez köti magát”, mint Assisi Szent Ferenc, akinek életéből Erzsébet ihletet merített, az megnyílik a szegények iránti szeretetre, mert ha „valaki azt állítja, hogy „Szeretem az Istent”, de testvérét gyűlöli, az hazug.
A Szentírásból, János evangéliumából idézve, Ferenc pápa elmondta: Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát.
A szentatya emlékeztetett, hogy Szent Erzsébet, a király leánya az udvari élet jólétében, fényűző és kiváltságos környezetben nőtt fel, mégis, megérintve és átalakítva a Krisztussal való találkozástól, hamarosan elutasította a világ gazdagságát és hiúságait, és arra érzett vágyat, hogy ezekről lemondva a rászorulókról gondoskodjon.