Pénteken tárgyalhatják a pedagógusi életpályáról szóló törvényjavaslatot

Ha őszig várnának a törvénymódosítással, az gondokat okozhatna a jogalkalmazásban – írta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes.

Magyar Nemzet
2023. 06. 12. 17:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pedagógusok életpályájáról szóló törvényjavaslatot az Országgyűlés a péntekre összehívott rendkívüli ülésen tárgyalhatja – derült ki abból az indítványból, amelyet a kormány nevében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn nyújtott be. A parlament honlapján olvasható, Kövér László házelnöknek címzett levélben az áll, hogy 

a pedagógusok jogállásáról szóló törvényjavaslatot is magába foglaló öt önálló indítvány „mielőbbi elfogadása, illetve az ezt biztosító egyes eljárási szakaszok lezárása miatt szükséges”. 

A levél szövege azzal zárul, hogy az őszi ülésszakra történő halasztás „fontos jogalkotói célkitűzések késedelmes megvalósítását eredményezné”, illetve ha a döntések végrehajtásának előkészítése kitolódna, az számos problémát okozhat a jogalkalmazásban.

Közben már szervezik a baloldalhoz köthető szervezetek az utcai megmozdulást a törvénytervezet megvitatásának idejére. Többek között a PDSZ, a Tanítanék, az Amnesty International, a TASZ, az ADOM Diákmozgalom, az Egységes Diákfront, valamint noÁr buzdítja híveit a demonstráción való részvételre. Az esemény Facebook-oldalán azt írják: a kormány ellehetetlenítené azt is, hogy kiálljanak az elveikért, és szerintük eltitkolják, mikor tárgyalnak a törvényről, így készen kell állniuk minden nap. Úgy vélekedtek, hogy a kabinet álegyeztetéseken játssza a demokráciát és fenyegeti a személyi szabadságot, valamint kiszolgáltatott helyzetet teremtene a pedagógusoknak az átvezénylés lehetőségével. Hozzátették: több mint ötezer pedagógus mondana fel, ha a törvényt megszavazzák. 

Korábban a megmozdulások rendőri intézkedésekhez vezettek, mert a tüntetők erőszakos cselekedeteket hajtottak végre, illetve nem tartották be a gyülekezési törvény által meghatározott szabályokat, például törvényellenesen vonultak. Ezenkívül olyan zavargások is történtek, ahol horgászbottal és zászlórúddal szurkálták, illetve fémtárgyakkal dobálták a rendőröket, valamint összehangoltan próbálták meg áttörni a rendőrsorfalat a korábbi tüntetésekből kivált, baloldali politikusok által feltüzelt radikális elemek.

Borítókép: Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes (Fotó: Havran Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.