Brüsszel kettős mércéje most is világosan megmutatkozott
Ursula von der Leyen SMS-botránya és a bizalmatlansági indítvány körüli vita ismét felszínre hozta az Európai Unió megosztottságát.
Ursula von der Leyen SMS-botránya és a bizalmatlansági indítvány körüli vita ismét felszínre hozta az Európai Unió megosztottságát.

Új bejegyzéssel jelentkezett a Patrióták Európáért-frakció első alelnöke.

A bizottsági elnökről ma tartanak vitát.

Horváth László kormánybiztos elmondta, hogy a kereskedők és a terjesztők ezenkívül teljes vagyonelkobzásra is számíthatnak.

Sára Botond főispán fordult bírósághoz a szolidaritási adó miatt.

Barabás Richárd a pride-ot és a Szent Jobb-körmenetet hasonlította össze.

A lány és a barátnője elszöktek otthonról, kettejüket a barátnő rokona, a vádlott fogadta be.

„A választóknak az ÖVP és a Zöldek is hidegvérűen hazudott, hogy a saját magukat mentsék”.

A parlament megkerülésével fogadják el Franciaországban a 2025-ös költségvetést.

A németek többségének nem lenne probléma, ha az AfD szavazataival válna országuk biztonságosabbá.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szerződéses és tartalékos katonákat köszöntött a honvédelmi miniszter.

Rácz Richárdot a családjával együtt fenyegették.

Fotó a cikkben.

Karácsony Gergely az elmúlt hat évben elhanyagolta az utakat – emlékeztetett Szentkirályi Alexandra.

Kihasználatlanul hevernek a berendezések.

Ukrajnában egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy Magyarország jelenlegi energiahelyzete komoly előnyt jelent.

Azt is tudni, hol a legsúlyosabb a helyzet.

Sohasem felejtette el magyar gyökereit.

Tovább bővül Robbie Keane variációs lehetősége a magyar játékos érkezésével az NB I-ben.

Több mint három hónappal a párizsi Louvre-ban történt látványos ékszerrablás után újabb közleményt adott ki a múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.