Budapest XIII. kerületében, egy Véső utcai lakásban csütörtökön éjjel holtan találtak egy fiatal nőt.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett miatt rendelt el nyomozást. A feltételezett elkövető ellen elfogatóparancsot adtak ki.

A hajtóvadászat eredményeként a harmincöt éves T. Róbertet a BRFK bűnügyi bevetési osztályának nyomozói
kedden tíz perccel délután egy óra előtt a III. kerületben fogták el,
a férfi elszámoltatása folyamatban van – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Borítókép: A gyilkosság helyszíne (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)
Magyar Péter szervezi a hazai árvízi védekezést, állítja a Tisza párt EP képviselője.
Kiosztották ezen kívül a „Sikeres Városok Kulcsa” díjat is.
Holnap még nehezebb lesz – üzente a kormányszóvivő.
Hiába ajánlott új időpontot Magyar Péternek a köztévé, a Tisza Párt vezére ezt is elutasította.
Munkába álltak a honvédség úszó lánctalpasai - videó
Sallai a kispadra sem ülhetett le a Galatasaray keddi meccsén, hiába egészséges
Már hazánkban is megjelent a füge kártevője, ami komoly veszélyt jelent a termésre
Oroszország üzent a németeknek: Magyarország már megelőzött benneteket
Élve találták meg az eltűnt tinilányt: a Tisza sodrása mellett feküdt mozdulatlanul
Újabb lezárások Budapesten az árvíz miatt, mutatjuk, mely területeket érintik a korlátozások
A sakkozás istennője is kellett a magyar győzelemhez
Csúcsrangadóval kezd a Manchester City a Bajnokok Ligájában
Akcióban a MÁV: kövekkel megpakolt tehervonattal védik a budapesti HÉV-alagutat
Péter vitéz – Bayer Zsolt verse
Karácsony Gergely döntése miatt kétezer ember lakhatását sodorja veszélybe az áradás
Így kamuzik a Tisza Párt Strasbourgban Magyar Péterről
Magyar Péter szervezi a hazai árvízi védekezést, állítja a Tisza párt EP képviselője.
Kiosztották ezen kívül a „Sikeres Városok Kulcsa” díjat is.
Holnap még nehezebb lesz – üzente a kormányszóvivő.
Hiába ajánlott új időpontot Magyar Péternek a köztévé, a Tisza Párt vezére ezt is elutasította.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.