Szivárványos székkel pótolták a ferencvárosi LMBTQ-padot – derült ki Baranyi Krisztinának, a kerület polgármesterének a Facebook-bejegyzéséből. A baloldali politikus állítása szerint az emberek boldogan fotózgatják a széket, továbbá közölte, hogy megérkeztek az első padfestési pályázatok, és hamarosan pótolják a hírhedtté vált padot. Később Baranyi a bejegyzéshez fűzött kommentjében jelezte, hogy a széket nem az önkormányzat készítette és helyezte ki, ám örül, hogy teret adhatnak a civil aktivizmusnak.
Végtelen történet: szivárványos szék váltotta a ferencvárosi LMBTQ-padot
Szivárványos székkel pótolták a botrányos ferencvárosi LMBTQ-padot.

A ferencvárosi pad azért kapott komoly figyelmet, mert azt a közelmúltban többször átfestették különböző színekkel. Mint ismert, az Amnesty International és a Ferencvárosi Önkormányzat adta át eleve provokatív céllal a főváros első szivárványos köztéri padját a IX. kerületi Tompa utcában. Azonban nem sokáig maradt ebben az állapotban, mivel néhány nap után Fradi-ultrák zöld-fehérre festették át. Később aztán örömmel tudatta Facebook-oldalán a Soros György által finanszírozott Amnesty International Magyarország, hogy ígéretüket betartva visszafestették szivárványosra a Tompa utcai padot. Tették ezt „mindenkinek, aki velünk együtt egy nyitott, szabad és boldog országban akar élni”, megkérve az embereket, hogy vigyázzanak a padra.
Az Amnesty rendőrségi feljelentést is tett az ügyben, mondván, a pad egy olyan jelkép, amelyet közösen kell megvédeni.
Ezután a pad még piros-fehér zöld színű is volt, ugyanis a Mi Hazánk Mozgalom nemzeti színűre festette a hányatott sorsú padot, ami aztán rövid időre hagyományos színekben, barna deszkákkal és fekete korlátokkal is látható volt. Végül múlt pénteken a IX. kerület önkormányzat munkatársai elvitték a Tompa utcai padot. Ezt Baranyi azzal indokolta, hogy a pad megsérült a sok átfestés miatt. Azt ígérte, hogy hamarosan rendbe teszik, utána pedig egy pályázat nyertesének kérése alapján újrafestik.
Ahogy azt lapunk is megírta: David Pressman amerikai nagykövet pedig a nagyköveti rezidencián a napokban a ferencvárosi szivárványpadhoz hasonló padon fotózkodott.
Frissítés: Az ügyben a legfrissebb fejlemény, hogy Bede Zsolt, a Vadhajtások portál főmunkatársa kedden délelőtt bedobta egy kukába a szivárványos széket.
Borítókép: A ferencvárosi LMBTQ-szék (Fotó: Facebook)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter továbbra is rövid pórázon tartja az embereit
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.

Ferencz Orsolya: Azon dolgozunk, hogy a magyar űrprogram újabb magyar űrutazásokkal folytatódjon
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.

Az új kedvezményes hitel mellett a csok pluszt is fel lehet venni
Panyi Miklós ismertette a részleteket.

Orbán Balázs elárulta, miről beszélt Magyar Péterrel
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Magyar Péter továbbra is rövid pórázon tartja az embereit
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.

Ferencz Orsolya: Azon dolgozunk, hogy a magyar űrprogram újabb magyar űrutazásokkal folytatódjon
Magyarország nem megérkezett, hanem visszatért az űrbe.

Az új kedvezményes hitel mellett a csok pluszt is fel lehet venni
Panyi Miklós ismertette a részleteket.

Orbán Balázs elárulta, miről beszélt Magyar Péterrel
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.