Ellenőrizték a taxisokat a rendőrök a Nemzeti Atlétikai Központ környékén augusztus 21-én, 22-én és 23-án, miután felröppent a hír, hogy rengeteg taxis hiéna fosztogatja a vb-re igyekvőket.
Csaltak a taxisok, kilenc engedélyt vontak be az atlétikai vébé első napjaiban
Összesen 234 taxist ellenőriztek, volt ott minden.

A három nap alatt összesen 234 taxist ellenőriztek.
Csalás bűncselekmény miatt egy sofőrt állítottak elő, mert a gyanú szerint úgy állította át a taxiórát, hogy az magasabb összeget mutasson. Fix tarifa alkalmazása és más szabálytalanságok miatt kilenc taxiengedélyt visszavontak, túlszámlázás miatt három, míg nyugtaadási kötelezettség elmulasztása miatt két eljárás indult.
Engedély nélkül végzett tevékenység miatt egy sofőrrel szemben 600 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki, soron kívüli műszaki vizsgára 12 gépkocsit rendeltek be, ketten pedig lejárt műszaki engedély miatt kaptak bírságot. A taxistársaságok saját ellenőrei az észlelt szabálytalanságok miatt öt munkatársukkal szerződést bontottak – írja a Police.hu.
Hasonló ellenőrzések nemcsak az atlétikai vb alatt folytatódnak, de a későbbiekben is várhatók – fűzték hozzá. Az akcióban részt vettek a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, a Budapesti Polgárőr Szövetség és tagszervezetei, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság munkatársai, valamint több taxitársaság saját ellenőrei is.
További Belföld híreink
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTVA/Róka László )
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Tisza-alelnök bevallotta: mindent alávetne Brüsszelnek
Tarr Zoltán nyíltan elismerte, hogy a Tisza Párt Brüsszel igényeit akarja kiszolgálni.

Mutatjuk, ma még hol csap le a hidegfront
Van, ahol helyenként 40 milliméter lezúduló esővel számolnak.

Sokkoló elképzeléseik vannak a magyaroknak a takarításról
Az emberek mintegy 5 százaléka még a havi egy takarítást is túlzásnak tartja.

Orbán Viktor: Sokan vagyunk, erősek vagyunk
A Fidesz táborában a jobboldal összetartása volt a fókusz.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk