„Csak remélni tudjuk, hogy a mentőket senki nem akarja majd belerángatni a kampányba. Még akkor sem, ha Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője korábban Tarlós István mellett kampányolt” – vélekedett Balogh Samu. „Természetesen a legfontosabb a biztonság, mind az életmentés, mind a közlekedés kapcsán. Megkértem kollégáimat, hogy vegyék fel a kapcsolatot az OMSZ munkatársaival, hogy közösen megoldást találjunk az esetlegesen felmerülő problémákra” – közölte.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzésében jelezte, hogy bár a mentők is támogatják a biztonságos kerékpározást a fővárosban, az újonnan kialakított
biciklisávok azonban nagyban megnehezítik a mentőautók közlekedését.
A buszsávokból kialakított kerékpárutak ahhoz ugyanis keskenyek, hogy a mentőautó biztonságosan haladjon rajta, az oszlopok ráadásul még a parkolást is megnehezíthetik egy-egy helyszínen. Az életmentők próbálnak alkalmazkodni az új helyzethez, ez azonban nem mindig egyszerű, ezért a közlekedők megértését kérik – fogalmazott az Országos Mentőszolgálat.
A Magyar Nemzet korábban beszámolt arról is, hogy az Üllői úton júliusban kialakított biciklisávok nagy dugókat okoznak, és egyúttal meglehetősen balesetveszélyesek is.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!