Ma este jelentette be a 4iG Nyrt., hogy Mohamed El Sayad lesz a társaság új kereskedelmi stratégiai igazgatója. Feladata a cégcsoport hazai- és nemzetközi távközlési vállalatainak kereskedelmi stratégiájának kialakítása, illetve – és ez, ami a Vodafone Magyarország esetében a legfontosabb hír – a hazai márkaváltás levezényléséért is a szakember felel majd.
Megvan, mi lesz a Vodafone új neve
Már eddig is terjedtek hírek arról, hogy átkeresztelik a Vodafone-t itthon, most pedig egy vállalati bejelentésből kiderült, hogy mi lesz az új név, és ki felel az átmárkázásért. A Vodafone One márkanéven folytatja idehaza szolgáltatásai nyújtását.
Az új név pedig El Sayad életrajz- és feladatismertetőjéből derül ki, amely szerint az új vezető kiemelt feladatai a 4iG telekommunikációs kereskedelmi stratégiai irányainak, keretrendszerének meghatározása és kialakítása,
valamint az új márka, a One bevezetése hazánkban.
Ez megerősíti a korábbi félhivatalos információkat, amelyek abból indultak ki, hogy két másik országban a cégnek már One néven fut a mobilszolgáltatása. Ezek közül az egyik a tavaly megszerzett albán One Telecommunications (itt egyébként a név még a korábbi tulajdonos Deutsche Telekomhoz köthető), a másik pedig a korábban Telenor Montenegro néven futó vállalat, amelyet One-ra kereszteltek át – olvasható a Portfolio cikkében.
További Belföld híreink
Borítókép: A Vodafone Group plc, a világ legnagyobb távközlési szolgáltatója magyarországi leányvállalatának üzlete a Lurdy Házban. (Fotó: MTVA/ Róka László)
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNagy a gond a MÁV-nál, Győrben a színház egyik előadása is elmarad a késések miatt
Több irányban is késnek a vonatok, az egyes vonalon felsővezeték-szakadás történt.
Több mint tizenötezren érkeztek Ukrajnából szombaton
Volt, aki kapott ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást is.
Reagált az államtitkár Magyar Péterék karácsonyi adományozásról szóló hazugságaira
Az államtitkár tisztázta a Legyél a változás Egyesület adományozási ügyét.
Menczer kontra Magyar: A kormánypártok megvédték politikai közösségüket + videók
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt ígéri, fog még találkozni a Tisza Párt elnökével.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Patrióta néhány napja forgatott a berlini karácsonyi vásárban a terrorfenyegetettségről
Megingott a Guardiolába vetett bizalom? Haaland válaszolt
Kőkemény kvíz: a többség nem tudja pontosan, mit jelentenek valójában ezek a szavak
A Mol-vezérnek elege lett, fillérekért osztogatták a luxusautókat, már magyar áldozata is volt a vámháborúnak - a legolvasottabb pénz- és tőkepiaci hírek 2024 júliusban
Botrányos előzmények, Szoboszlaira brutális feladat vár
Közleményt adott ki a Terrorelhárítási Központ
Hogyan gondozd a Magyar Péteredet?
Pánikot okozott az öltözőben a magyar fociedző
Zelenszkijnek felelnie kell az ukrán népirtásért
Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
Óriási tüntetés a magdeburgi támadás miatt Németországban + videó
Félelem uralkodik Magdeburgban – exkluzívan nyilatkozott egy helyi magyar nő a lapunknak
Címoldalról ajánljuk