Segítséget kapnak az iskolakezdéshez az egyszülős családok

Tanszercsomaggal segíti az egyszülős családok gyermekeit az Egyszülős Központ.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 08. 26. 16:00
20210901 budapest munkacsy mihaly altalanos iskola tanevnyito iskola kezdes havran zoltan magyar nemzet Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Nemzet is beszámolt róla, hogy több mint hatszáz családnak lesz könnyebb az iskolakezdés, hiszen az általános iskolások szülei több tízezer forint értékű tanszercsomagra pályázhattak, a több mint négyszáz adománycsomagba a korosztályok igényeihez igazodva állították össze az adományokat.

Az első harminchat csomagot szombaton adta át a gyerekeknek Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára és Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője. A tanszercsomagok átadása után Hornung Ágnes az MTI-nek felidézte: 

2010 óta a kormány több intézkedéssel is segítette az egyszülős családokat, például magasabb családi pótlékra jogosultak, a gyermekek előnyt élveznek a bölcsődei felvételnél, és az általános iskolában ingyenes étkezést biztosítanak számukra.

 

Tavaly január óta könnyebbé, egyszerűbbé tették a tartásdíj behajtásával és végrehajtásával kapcsolatos bírósági peres és végrehajtási eljárásokat is, és a tartásdíj megelőlegezésével kapcsolatos jogi szabályozás is hatékonyabbá vált.

Az államtitkár kiemelte:

az Egyszülős Központ és a családügyi államtitkárság közös programja, a Kiszínezzük az iskolakezdést! célja is az, hogy az iskolakezdés idején megkönnyítsék a családok életét az ingyenes tanszercsomagokkal.

Nagy Anna, az Egyszülős Központ vezetője elmondta, hogy 

a központ az idén több mint hatszáz családot támogat az iskolakezdésben. Az egyszülős családok csaknem fele él nehéz anyagi helyzetben, ezért fontos, hogy az iskolakezdés anyagilag megterhelő időszakában is segítsék őket.

Tájékoztatása szerint az első osztályosoktól az érettségizőkig segítik a családokat, hiszen négyszáznál is több általános iskolás kap több tízezer forint értékű csomagot, a korosztályok igényeihez igazodva iskolatáskával, tolltartóval, írószerekkel, rajzeszközökkel, festékekkel. Kétszáz középiskolás pedig tabletet kap, amelyet a számlálóbiztosok használtak a tavalyi népszámláláskor. A csomagok felét vidéken, tizenegy helyszínen osztják szét.

Az Egyszülős Központ az elmúlt öt évben a két központ mintegy hetvenféle szolgáltatásával több mint huszonnyolcezer egyszülős családot ért el. Magyarországon jelenleg mintegy háromszázezer családból hiányzik az egyik szülő.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.