Megújul a HUN-REN kutatóhálózat
Működését a jövőben önálló törvény szabályozza.
Működését a jövőben önálló törvény szabályozza.
Januárban áll munkába.
Koncz Zsófia ismertette a babaváró változásait.
Értékünk, ami összeköt a múlttal.
A progresszív szakmódszertant és a magyar modellváltást is megvitatták egy szakmai konferencián.
Varga-Bajusz Veronika: A négymillió forintos munkáshitel is a fiatalok életkezdését szolgálja majd.
A családbarát kormányzás szellemében a családokra szánt források idén már meghaladták a 3300 milliárd forintot.
A rangos Times Higher Education felsőoktatási rangsorában öt éve hét magyar egyetem szerepelt, most 11, és további négy megfigyelt státusban van.
Az október elsejével életbe lépett új könyvtörvényt a KIM új vezetése, úgy tűnik, hogy átdolgozná.
Marad az ingyenes fogászati ellátás, nem emelik meg a korhatárt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.