Elfogták azt a két szabolcsi férfit augusztus 2-án, akiket azzal gyanúsítanak, hogy közük van az M237-es jeladóval ellátott, fokozottan védett szürke farkas kilövéséhez, azóta már ki is hallgatták őket, illetve, ki is hallgatták volna őket, ha nem tagadják meg a vallomástételt – írja a BOON.
Váratlan fordulat: egy kisfiú lőhette le a svájci jeladós farkast
Elvitték vadászni.

Beszámolnak arról is, hogy az ügyészség szerint a farkast az egyik férfi kilencéves fia lőtte ki. Barkó Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője fogalmazott, a két férfi megtagadta a vallomástételt, és panasszal éltek a gyanúsítás ellen. Azóta az ügyészség ezt már el is utasította, illetve javaslatot tettek a gyanúsítottak letartóztatására.
Ezt a szökés, elrejtőzés és a bizonyítási eljárás akadályozása, befolyásolása miatt látják indokoltnak.
Hozzáfűzik, hogy április 1-jén az egyik férfi a másik felügyeletére bízta a kilencéves gyermekét, hogy Hidasnémeti külterületén vadásszanak, a férfi pedig a gyermeknek adta a fegyvert.
Miközben a gyerek felügyeletét a másik gyanúsított látta el, a gyermek lelőtte a 250 ezer forint értékű farkast.
Az állat testét az apa autójára tették, a tetemről levágták a jeladót, amelyet a Hernádba dobtak, az állat teste pedig mindezidáig nem került elő. Barkó Tamás hozzátette, az apát természetkárosítás bűntettével, kiskorú veszélyeztetése bűntettével, lőfegyverrel visszaélés bűntettével és nagy értékű károkozással gyanúsítja jelenleg az ügyészség, ugyanis a jeladó értéke négyezer euró. A másik férfit természetkárosítás bűntettével, és kiskorú veszélyeztetése bűntettével vádolják.
További Belföld híreink
Borítókép: illusztráció (Fotó: Shutterstock)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Kontraproduktív hangulatkeltés az MTA-ban
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.

Késett a busz vagy a vonat? Így kérheti a kártérítést
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.

A CIA-közeli amerikai alapítvány is támogatta a Helsinki Bizottságot
Az Európai Bizottság is bőkezű volt.

Sulyok Tamás visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ez a titokzatos balatoni csárda úgy néz ki, mintha egy meséből lépett volna elő – képek

Döbbenet és segítő kéz – az MLSZ reagált a 18 éves futballista halálára

Megérkezett a hivatalos bejelentés, itt van Kerkez Milos csapata

Ő a nyugdíjba vonuló Müller Cecília utódja

Szegedi Erika: Ezeknek a csillagjegyeknek pénz áll a házhoz júniusban

Magyarország talán legszebb kastélya: új tulajdonosa lehet – ezt most már Lázár János is tudja

Lisztes Krisztián megszólalt: Nem kell túlmagyarázni ezt

Pillanatok alatt elkészül a csirkés rizses hús, a gyerekek új kedvenc ebédje

Ezt mondhatta Macron felesége, mielőtt pofon csapta az elnököt

Őrizetbe vették a nagybani piac egyik legbefolyásosabb figuráját

Ibrakadabra: a riválissal sorra nyerte a bajnoki címeket, visszahívta edzőjét a 7-szeres BL-győztes

Itt az újabb Kollár Kinga-botrány
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Kontraproduktív hangulatkeltés az MTA-ban
Békés Márton szerint a tudománypolitika formailag és tartalmilag is megújulásra szorul.

Késett a busz vagy a vonat? Így kérheti a kártérítést
Rengeteg fejlesztéssel kezdte meg a MÁV a közösségi közlekedés új korszakát.

A CIA-közeli amerikai alapítvány is támogatta a Helsinki Bizottságot
Az Európai Bizottság is bőkezű volt.

Sulyok Tamás visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emeléséről szóló törvényt.