A vád szerint ugyanis még 2019-ben több alkalommal szexuálisan zaklatta, fogdosta és egy vita hevében fojtogatta is az általa vezetett szeretetház egyik dolgozóját. A momentumos EP-képviselő, Donáth Anna édesapját a bíróság mindezekért egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta.
Az évek óta húzódó eljárásban ez utóbbi már a második elsőfokú ítélet, ugyanis Donáthot először tárgyalás megtartása nélkül, büntetővégzésben ítélte a bíróság két és fél év felfüggesztett szabadságvesztésre.
Az egykori szocialista politikus azonban tárgyalás megtartását kérte, abban a perben pedig csak becsületsértésben találták bűnösnek, a szeméremsértés esetében az eljárást megszüntették. Donáth büntetését emiatt jelentősen enyhítették: csupán hatszázezer forint pénzbüntetést szabtak ki rá.
Túlságosan enyhének tartják Donáth büntetését
Az ügyészség az ítélet hatályon kívül helyezését kezdeményezte, a Fővárosi Törvényszék pedig helyt adott az ügyészségi indítványnak, hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárás lefolytatására kötelezte a bíróságot.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!