Pénteken azt is megírtuk, hogy Vig Dávid a Soros-hálózat fontos magyarországi láncszeme, hiszen milliárdos összegek felett rendelkező, illetve komoly külföldi támogatást kapó, a tőzsdespekuláns befolyása alatt álló szervezeteknél volt bizalmi állásban.
Kulcsfontosságú, hogy Vig az Amnesty International Magyarország igazgatói pozíciója előtt öt évig, 2011 és 2016 között Soros György alapítványánál, az Open Society Foundations (OSF) Emberi jogi programjának büntető igazságszolgáltatási csoportjában dolgozott.
Az OSF pedig több mint tízmilliárd forinttal tőkésítette fel magyarországi hálózatát. Ide köthető az Amnesty International hazai szervezete is, amely szintén sok száz millió forintot kalapozott össze külföldről. Vig egy rövid ideig a Magyar Helsinki Bizottság rendészeti programját is vezette.
Vezető szerep Magyarország lejáratásában
Az Amnesty egyébként jó ideje törekszik arra, hogy hazánk nemzetközi megítélése minél rosszabb legyen.
Pár héttel ezelőtt például hét másik „civil” szervezettel együtt felszólították az Európai Unió illetékes minisztereit, hogy szigorúbban lépjenek fel a kormány ellen.
A közös közleményben – amelyben részt vett Soros alapítványa, az Open Society Foundations – arra szólítottak fel, hogy a 7. cikk szerinti eljárás alapján vonják felelősségre a magyar kormányt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!