Így változott idén az egyetemi felvételi, közeleg a jelentkezési határidő is

A felvételi pontszámok ötödéről már az egyetemek határoznak, az emelt szintű érettségit száz százalékban, a középszintűt 67 százalékban számítják, illetve az ötödik érettségi tárgyat a felsőoktatási intézmény határozza meg – sorolta az idéntől érvényes egyetemi felvételik legfőbb változásait Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár. Mint hangsúlyozta, a felvételi eljárás idén már teljesen elektronikus lett, és nem árt odafigyelni arra is, hogy február 15-ig kell véglegesíteni a jelentkezéseket.

2024. 02. 04. 6:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A helyettes államtitkár úgy vélekedett, hogy sikeres versenyképességi fordulat ment végbe a magyar felsőoktatásban az egyetemi modellváltással az elmúlt évek során. – A felsőoktatásban a gazdasági igényekre nyitottabb, a vállalkozásokkal és a térségi szereplőkkel együttműködő rendszer alakult ki. Ennek a része volt az is, hogy az intézményekkel és a hallgatókkal egyeztetve újítottuk meg a felvételi eljárást, mellyel az egyetemek szabadabb mozgástérhez, a diákok pedig több egyéni döntési lehetőséghez jutottak – állította.

Varga-Bajusz Veronika hangsúlyozta: idén a felvételi eljárás teljesen elektronikus lesz, amelyben a Felvi.hu segít a jelentkezőknek. 

A felületen össze lehet hasonlítani a különböző egyetemi szakokat, utána lehet nézni annak, hogy mik az egyes intézmények elvárásai, továbbá létrehoztak egy pontszámító kalkulátort. 

– Ha például egy hallgató jogászképzésre jelentkezik, kiválaszthat több, számára érdekes intézményt, a felületen pedig megtalálhatja, hogy hol és mire kaphat pluszpontot, illetve kiszámíthatja a bekerülési esélyeit. Arra biztatom a jelentkezőket, hogy használják ezeket a lehetőségeket – mondta a helyettes államtitkár.

Hozzátette: azoknak, akik még nem tudják, hova jelentkezzenek, szintén a Felvi.hu-t ajánlja, illetve azt, hogy konzultáljanak a családjukkal és tanáraikkal a terveikről. Azt is remek ötletnek tartotta, hogy egyetemistákkal beszéljenek a tapasztalataikról. Ezenkívül még a Diplomántúl.hu weboldal segítheti a pályaorientációt, ahol végzettségre lebontva olvasható adatelemzés arról, hogy milyen szakmákban mekkora igény mutatkozik szakemberekre és milyen a pénzkereseti lehetőség.

Varga-Bajusz Veronika felhívta a figyelmet az egyetemi jelentkezések közelgő határidejére, ami idén is február 15-e, mindenkinek eddig kell véglegesítenie a jelentkezését.

Borítókép: Idén is nagy létszámú jelentkező várható a hazai egyetemeken (Fotó: Kurucz Árpád)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.