Kormányellenes tiltakozással kezdte az újévet a szerbiai ellenzék
Belgrádban és Újvidéken az egyetemi hallgatók vezette tüntetések résztvevői 23 óra 52 perctől 0 óra 15 percig némán álltak az utcán.
Belgrádban és Újvidéken az egyetemi hallgatók vezette tüntetések résztvevői 23 óra 52 perctől 0 óra 15 percig némán álltak az utcán.

Az Európai Bizottság az, amely bele kíván szólni az egyetemi autonómiába.

The Pannonia Scholarship Program is not an alternative to Erasmus, but something better, the minister said.

A miniszter jelezte, hogy a Pannónia program nem az Erasmus alternatívája, mert jobb annál.

Megalakult a Nemeskürty István Tanárképző Kar.

A kormány támogatásával Józsefvárosban kettő, Ferencvárosban pedig további egy egyetemi kampusz épülhet.

Hankó Balázs szerint Brüsszel a békepártisága miatt bünteti hazánkat.

A vizsga szövegértési és nyelvi-irodalmi műveltségi feladatsorból, valamint két különböző szövegalkotási feladatból állt.

A helyesírásért és külalakért idén először nem extra pontok járnak, hanem pontlevonás.

Áder János is ott volt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rapper szerint Magyar Péter rém fárasztó szónoklatot adott elő.

A „nemzeti algoritmus” irányt mutat a szervezet számára.

Petschnig Mária Zita a 13. havi nyugdíj után az agrártámogatásokat is elvenné, és örülne, ha Brüsszel elvenné Magyarország szavazati jogát.

Feltűnik Radics Gigi is, aki az egyik utolsó próbán énekel.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter a nukleáris létesítményekről beszélt.

A legutóbb nyilvánosságra került korrupciós botrány csak a jéghegy csúcsa.

A magyarok átmentek a Szent Péter-bazilika szentkapuján, majd a Magyarok Nagyasszonya kápolnában Törő András, a zarándoklat vezetője mutatott be magyar nyelvű misét.

A magyar labdarúgó-válogatott nem kaphat ki Írországtól, különben lecsúszik a pótselejtezőt érő második helyről.

In his conversation with Mathias Dopfner, Hungary's Prime Minister emphasized: the European Union has shifted from being a peace project to a war project, while Donald Trump is the man of peace.

Az év utolsó hónapjában jóval előbb érkezik a nyugdíj, mint az év során.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.