„Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy a mai napon kilépek a Momentumból. Lemondok helyi elnökségi tagságomról és kiülök a helyi Momentum-frakcióból. Az összefogás égisze alatt, egyéniben szerzett mandátumom a hátralevő időben függetlenként, a körzetemért és a vállalt esélyegyenlőségi területért dolgozva töltöm ki” – írta Facebook-bejegyzésében Kisné Szivcsovics Nikolett, aki hét év után távozik a balliberális pártból.
Élesedik a balos belharc Zuglóban: kilépett a Momentumból egy önkormányzati képviselő
A balliberális vezetésű kerületi képviselő-testületben néhány hónappal az önkormányzati voksolás előtt a választási szövetségek, személyi ellentétek miatt tört ki a belháború – olvasható a Népszava cikkében.

A bejegyzésében írtak szerint, nem ideológiai okokból lett elege Kisné Szivcsovics Nikolettnek a Momentumból, hanem a júniusi önkormányzati választásra a Civil Zugló Egyesülettel kötött szövetséggel, illetve annak vezetőjével, egyben képviselőtársával, Várnai Lászlóval van problémája, és számos sérelme, amely a pártján belülről érte. A legfőbb méltánytalanság, ami érte, hogy ignorálták a Momentum vezetői az aggályait – írta:
Büszke momentumosként viseltem kitűzőt, pólót, dzsekit. Sokáig segítettek ezek a jó emlékek elviselni az engem ért méltánytalanságokat, kezdve az olyan kisebbektől, hogy sehol egy szó nem esett arról, hogy a nőnapi adománygyűjtés neve „Nőszirom” és a szimbóluma is az én ötletem volt és tevékenyen részt is vettem benne, vagy roma holokauszt-túlélők leszármazottjaként exnácik csatlakozása és helyzetbe hozása, egészen odáig, hogy a Momentum frontpolitikusaként ignorálva lettek a helyi választási szövetség kapcsán kifejtett aggályaim…
Várnai László magánéletével szemben több kifogást is emelt, és szerinte korábban „ő szervezett ellene politikai lejáratókampányt a Fidesszel együtt”.
Ez a kilépés azért lehet kínos a balliberális oldal számára, mert a belső ellentétek már korábban kirobbantak, amikor a Momentum bejelentette, hogy a jelenlegi MSZP-s polgármesterrel, Horváth Csabával szemben a posztjáról távozó addigi alpolgármestert, Rózsa Andrást indítják, akit a kerület országgyűlési képviselője, Hadházy Ákos is támogat.
Az elmúlt időszakban egymásnak ellentmondó közvélemény-kutatások is megjelentek a választási esélyekről – olvasható a Népszava cikkében. Van olyan mérés, ami egyébként azt mutatja, hogy a baloldal kettészakadásának a Fidesz örülhet legjobban, amely így esélyessé lépett elő a hagyományosan baloldali fellegvárnak számító XIV. kerületben.
További Belföld híreink
Korábbi cikkünkben már beszámoltunk arról, hogy miközben Zugló balliberális önkormányzata körül folyamatosan duzzad a korrupciós botrány, amelynek részeként a gyanú szerint két szocialista politikus sok száz millió forintnyi kenőpénzt osztott ki, a balliberális városvezetés folytatja a közvélemény-kutatásnak beállított adatgyűjtést.
További Belföld híreink
Borítókép: Kisné Szivcsovics Nikolett (Forrás:Facebook)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Radics Béla: Van, aki kisbolti eladónak sem lenne alkalmas
Fővárosi cégek élére jelentkezetteket hallgatott meg a bizottság.

A fakivágás kevésbé zavarja a kutyapártot a Hegyvidéken, mint Budakeszin
Nem tud fizetni az önkormányzat.

Gyurcsány útja a lemondásig 2. rész – Anyagi függetlenség és az Apró család védőszárnya
Gyurcsány tulajdonképpen anyósa, Apró Piroska révén lett milliárdos baloldali oligarcha, és teremtette meg azt a pénzügyi önállóságot, amely a politikai térben behozhatatlan előny.

Megdöbbentő fejlemény: a Tisza Párt teljesen egy követ fúj a DK-val
Feltűnően ugyanazt a narratívát erőlteti Ukrajnával és a pride-dal kapcsolatban a Demokratikus Koalíció (DK) és a Tisza Párt.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Hoppá, XIV. Leó pápa már járt Magyarországon

A szemünk láttára tepertek le valakit a TEK-esek az Astoriánál

Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?

Vesztett Horvátország: fizethetnek a magyaroknak, mint a katonatiszt

Lezárták a teljes kórházat: fertőző vírus terjed az osztályon

Ausztria olyat tesz, amit Magyarország soha: akkora a baj, hogy már a családok támogatásán is spórol az osztrák kormány – ennyi pénzt vesznek el tőlük

Trump ismét beszélt Zelenszkijjel

13 gyulladáscsökkentő étel, amelyek segítik a fogyást

Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze

Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert

Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött

Slot súlyos döntést hozott a Liverpool-játékos távozása után
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Radics Béla: Van, aki kisbolti eladónak sem lenne alkalmas
Fővárosi cégek élére jelentkezetteket hallgatott meg a bizottság.

A fakivágás kevésbé zavarja a kutyapártot a Hegyvidéken, mint Budakeszin
Nem tud fizetni az önkormányzat.

Gyurcsány útja a lemondásig 2. rész – Anyagi függetlenség és az Apró család védőszárnya
Gyurcsány tulajdonképpen anyósa, Apró Piroska révén lett milliárdos baloldali oligarcha, és teremtette meg azt a pénzügyi önállóságot, amely a politikai térben behozhatatlan előny.

Megdöbbentő fejlemény: a Tisza Párt teljesen egy követ fúj a DK-val
Feltűnően ugyanazt a narratívát erőlteti Ukrajnával és a pride-dal kapcsolatban a Demokratikus Koalíció (DK) és a Tisza Párt.