Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kedd reggel tette közzé részjelentését a 2022-es országgyűlési választások kampányának pénzügyi hátteréről, amely kapcsán ismert:
a baloldali pártok és civil szervezetek mintegy négymilliárd forintnyi külföldi forrást használtak fel.
Ebből az összegből több mint 1,8 milliárd forint jutott a Márki-Zay Péter nevével fémjelzett Mindenki Magyarországa Mozgalomnak (MMM). Ez a pénz Karácsony Gergely tanácsadójától, Korányi Dávidtól származik, aki az Action for Democracy nevű szervezetével igyekezett adományokat gyűjteni a baloldalnak. Az amerikai Demokrata Párt egyik befolyásos tanácsadója lényegében elismerte: ezen pénzek nagy része Soros György adománya.
Brutális büntetés
Az MMM költéseit nemcsak az ÁSZ, hanem az adóhatóság is vizsgálja. A most nyilvánosságra hozott részjelentés szerint 261,26 millió forintnyi pénz felhasználását és eredetét tárta fel a számvevőszék és további 1,412 milliárd forint kapcsán pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytat vizsgálatot. A teljes jelentés akkor lesz nyilvános, ha ez utóbbi nyomozás lezárul és a megállapításai az ÁSZ-hoz kerülnek.
A szóban forgó 261 millió forint kapcsán kiemelték: az összeg olyan szolgáltatások ellenértékéből jönnek össze, amelyeket az MMM nem piaci áron finanszírozott, ezért a hat érintett párt ennyit köteles befizetni, vagyis egyenként 43,5 millió forintot – vagy ennyivel csökkentik a politikai formációk állami támogatását.
Az ÁSZ a részjelentésben a március 15-i „kormányváltó nagygyűlés”; a plakátok, szórólapok, egyéb kampányeszközök; a „Nyomtass te is”, a „Csak felfelé”, illetve a „Rólad szól, rólunk szól” kiadványok költségeit elemezte.
Amerikából importálva
A pénzek a jelentés szerint látványos projektekre mentek el. A baloldal korteskedéseinek immár elmaradhatatlan eleme lett a kampánydal, amelynek dallamát az amerikai Patty Smith-től kölcsönözték – ahogy a dal megszólaltatására használt pénzösszegek is az USA-ból érkeztek.
Az ÁSZ a jelentésben megállapította, hogy a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd
a választási kampányban a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét figyelmen kívül hagyta, a törvényi előírásokat megkerülte a közös kampányuk finanszírozása, a kampányköltések mértékének korlátozása és a kampányelszámolás tekintetében.
Az ellenőrző szervezet szerint mivel a hat párt és a Márki-Zay-féle MMM a kampányban közös rendezvényeket tartott, közös plakátokat, közös logót és egységes választási szlogeneket használt, ezért az MMM „kampányhoz kapcsolódó tevékenysége és költései alkalmasak voltak a választási kampány és a választások befolyásolására”.