Magyar Pétert ismét feljelentették, most az Alkotmányvédelmi Hivatalnál

Varga Judit volt férje illegálisan szerezhette állítólagos bizonyítékait, amelyeket eddig nem mutatott be.

2024. 03. 24. 11:28
Budapest, 2024. március 15.
Magyar Péter jogász beszédet mond a március 15-i nemzeti ünnepen tartott rendezvényén az Andrássy úton 2024. március 15-én. Magyar Péter Talpra Magyarok Közössége néven mozgalom indítását jelentette be, amelyet politikai párttá kíván alakítani.
MTI/Balogh Zoltán
Magyar Péter Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ismét feljelentették Magyar Pétert, mivel – amennyiben igazak az állításai – jogtalanul jutott hozzá adatokhoz, tiltott tevékenységet végzett – értesült a Magyar Nemzet. Lapunk már korábban beszámolt róla, hogy Magyar Pétert már följelentették hamis vád bűntett gyanúja miatt, miután négy órán keresztül hallgatták ki a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen a Völner–Schadl-ügy kapcsán. 

Akkor Magyar Péter három dolgot állított:

  • Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter tudott a Schadl-ügyről. 
  • A nyomozás lezárulta és Schadl György végrehajtó kamarai elnök meggyanúsítása előtt fél évvel a kormány tudott arról, hogy megfigyelés zajlik, és erről tájékoztatták a később ugyancsak meggyanúsított és megvádolt Völner Pál igazságügyi államtitkárt is.
  • Rogán Antal emberei manipulálták az ügyészségi iratokat.

Valamint azt, hogy ezekre mind van bizonyítéka.

Magyar Péter állításai szerint ismeri a kormányzati belső rendszer, illetve a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter által felügyelt titkosszolgálatok működését, továbbá bizonyítékai vannak arra, hogy a Völner–Schadl-ügy ügyészségi iratait Rogán Antal miniszter és/vagy emberei kedvük szerint manipulálták. 

Ez felveti annak a lehetőségét, hogy tiltott tevékenységet folytatott, jogosulatlanul férhetett hozzá adatokhoz

– mutatott rá levelében a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István.

Tiltott tevékenységre utalhat az is, hogy a sajtóban Magyar Péter Magyarország kormányának több miniszterével folytatott beszélgetését hangrögzítő eszköz segítségével – vélhetően az érintettek tudta, és beleegyezése nélkül – rögzítette. 

Érdemes megfontolni vizsgálat lefolytatását, hogy kiderüljön, mi az alapja a sajtóban megjelent állításoknak

– hívtra fel a figyelmet a bejelentő. Hozzátette: az eddig megjelent információk arra engednek következtetni, hogy ismeretlenek próbálnak beavatkozni Magyarország politikai, pénzügyi, gazdasági rendszerébe. Ezen befolyásolási törekvések felderítése, akadályozása, a módszerek megismerése a titkosszolgálatok feladata.

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.