Feljelentették Magyar Pétert az ügyészségen

A Fővárosi Nyomozó Ügyészséghez érkezett feljelentés Magyar Péter a Völner–Schadl-ügyben való meghallgatása utáni kijelentése miatt. A bejelentő úgy véli, az ügyben – bizonyítottság esetén – felmerülhet a hamis vád bűntett gyanúja is.

2024. 03. 21. 12:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hamis vád bűntett gyanúja miatt tettek feljelentést Magyar Péter kijelentései miatt – értesült a Magyar Nemzet. Mint arról lapunk is beszámolt, négy órán keresztül hallgatták ki Magyar Pétert a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen. Ezután Magyar egy rövid sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta, hogy a Völner–Schadl-ügy kapcsán hallgatták meg az ügyészek. Varga Judit egykori férje három állítást tett:

  •  Rogán Antal Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter tudott a Schadl-ügyről. 
  • a nyomozás lezárulta és Schadl György végrehajtó kamarai elnök meggyanúsítása előtt fél évvel a kormány tudott arról, hogy megfigyelés zajlik, és erről tájékoztatták a később ugyancsak meggyanúsított és megvádolt Völner Pál igazságügyi államtitkárt is.
  • Rogán Antal emberei manipulálták az ügyészségi iratokat.

A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István levelében felhívta a figyelmet arra,

 az ügyben felmerülhet a hamis vád bűntett gyanúja is.

Ugyanis az állításokat a Központi Nyomozó Főügyészség sem hagyta szó nélkül, sajtóközleményükben leszögezték: képtelen állításnak tartják, hogy a megnevezett ügyben bizonyíték lett visszatartva, vagy bárki az ügyészségen lévő bizonyítékot semmisített volna meg. 

Az eljárásban minden olyan személy vádlottként szerepel, akivel szemben vádemelésre alkalmas módon bizonyítani lehetett bűncselekmény elkövetését

 – hangsúlyozták.

Magyar Péter azon állítását ugyancsak visszautasítják, amely szerint bármelyik ügyész figyelmeztetett volna bárkit az eljárásról. A nyomozás elrendelését megelőző előkészítő eljárást nem az ügyészség, hanem más hatóság végezte – emlékeztettek. Az ügyészség rámutatott: olyan állami szervet vagy személyt pedig, 

aki maga vagy a felügyelete alá tartozó szervezeten keresztül az előkészítő eljárás lefolytatásában részt vett, értelmetlen lett volna figyelmeztetni az eljárás tényéről, ez az állítás logikailag sem állja meg a helyét.

A bejelentő felhívta a figyelmet arra, ha a hamis vád folytán eljárás indult, ennek az alapügynek a befejezéséig hamis vád miatt büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható. Az ilyen feljelentés esetét kivéve a hamis vád büntethetőségének elévülése az alapügy befejezésének napján kezdődik. 

Emlékeztetett: hamis vád miatt mindaddig, amíg az az alapügy, amelyben a hamis vádat elkövették, nem fejeződik be, büntetőeljárás csak az alapügyben eljáró hatóság feljelentése alapján indítható.

Mindez azért lényeges, mert Magyar Péternek – mint a Diákhitel Zrt. korábbi vezetőjének – ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, kényszerítés, tiltott adatszerzés és más bűncselekménye gyanúja miatt nyomoz.

A Központi Nyomozó Főügyészség pedig korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztása miatt indított eljárást.

Borítókép: Magyar Péter (Forrás: Facebook/Magyar Péter)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.