Magyar Péter nagyot kamuzott

A baloldal új arca a rendőrségre hivatkozva közölt adatokat a tüntetéséről.

2024. 04. 08. 7:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rendőrségi adatokra hivatkozva állította Magyar Péter, hogy 250 ezer ember volt jelen a szombati rendezvényén,

miközben a hatóság még csak nem is becsülte meg a jelenlévők számát

– írja a Telex, miután megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot.

Magyar Péter a közösségi oldalán azt írta a hétvégén: „A rendőrség szerint 250 ezer, a kormánypropaganda szerint 24 ezer, a valóságban 3-400 ezer ember.”

A BRFK tájékoztatása szerint azonban „az egyes gyűlések résztvevőinek számát illetően a Budapesti Rendőr-főkapitányság soha sem bocsátkozott becslésekbe, most sem tesszük, és a szervezők irányába sem történt ilyen közlés”. 

Vagyis Magyar Péter úgy hivatkozott a rendőrségre, hogy a hatóság nem közölt részvételi adatokat.

A lap meg is kereste a baloldal új emberét, hogy kiderüljön, honnan vette a 250 ezres rendőrségi információt, válaszról azonban egyelőre nincs hír.

A lap egyébként megnézte a másik számot is, amiről Magyar Péter azt írta: „a kormánypropaganda szerint 24 ezer”. Szerintük Magyar Péter itt minden bizonnyal a Mandiner Közel sem volt tele a Kossuth tér, 50 ezres tömegről sem lehet beszélni című cikkére utal, amiben szerepel egy 24 ezres szám ugyan, de mint részeredmény,

 a cikk egyébként végül negyven-ötven ezer közé becsüli a létszámot egy tömegbecslő oldal meglehetősen laza kezelésével.

Ez a Kossuth tér központi részére kalkulált 24 ezer fő kiegészülve a többi résztvevővel (körülbelül 15-20 ezer fő) összesen 39–44 ezer főt jelent – írták.

 

Borítókép: Havran Zoltán


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.