A baloldalon persze mindenki gyenge a számháborúban. Nem is lehet másképp, hiszen náluk húsz éve a Mókus őrs szervezi a demonstrációkat, kicsiben nyomják. Aki pedig elképesztőnek tartja, hogy ezúttal több tízezren összegyűltek a kormány ellen, azért gondolkodjon el két fontos apróságon. 

Először is: még mindig úgy ötödannyian mennek el balról demonstrálni, mint jobbról – ami dollárokkal megtámogatott humán politikájukat elnézve, számukra kiábrándító. 

Másrészt valóságos vicc, hogy négyciklusos Fidesz-kormányzás után még mindig ilyen kevesen vannak, lényegében csak a budapesti liberális értelmiség egy része. Akik persze úgy tesznek, mintha ők lennének az ország, de higgyék el, Csanyteleken vagy Csurgón egyáltalán nem róluk fantáziálnak az emberek.

Egy szó mint száz, szégyenletes lebőgés a szombati fórum, semmiféle tömegdemonstrációról nincs szó. Pusztán azok vettek részt a tüntetésen, akik eddig is felizgultak, amikor Gyurcsány Ferenc spontán módon, nyakkendő nélkül május elsejézett velük. Nyilván akadtak ott szombaton fiatalok és tájékozatlanok is, ők hamarosan pontosan megértik, kicsoda is Magyar Péter. Hogy kik állnak mögötte, kik finanszírozzák, mit képvisel, miért hazudozik. Ami történt, azt már nem lehet visszacsinálni – harsog az éterbe Pszicho Peti (köszönöm, Bohár Dani!), és tényleg nem, de azért illett volna egy rendes tömeget összekalapálni.

Egyébként ma reggel úgy keltem fel, hogy hiányérzetem támadt. Valahogy jó lenne újra magyar zászlóval a kézben veletek masírozni. Nem az ötvenezresben, hanem a kettőszázötvenezresben.

Mert azért – bocsánatot kérek – jó ízlés is van a világon.