Olvasom, hogy a románokat mennyire felbőszítette Orbán Viktor, amikor arról adott hírt, hogy román földre érkezett, Bukarestbe, de hamarosan indul tovább Erdélybe. Erről aztán néhány paranoiás szomszédunk – hasonlatosan a teljes hazai ellenzékhez – rosszul lett. Szerintük ugyanis ha a magyar miniszterelnök ilyen szól, akkor nyilván már a hétvégén honvéd áll a Hargitán.
Azt most ne firtassuk, hogy Orbán kiszólása válasz Magyarnak, aki nemrég arról tudósított, hogy Nagyvárad román föld, és ennek örömére magára is öltött valami mélyromán turkálóban talált színes álcsobán öltözetet. Inkább arról elmélkedjünk egy sort, hogy a mi szívünkben Erdély mennyire román föld, egyáltalán Románia része-e, legalábbis erkölcsileg, ha már száz éve elragadták tőlünk a maga valóságában.
Nos, a világ románságának és a hazai ellenzéknek tisztelettel jelentjük: nem, Erdély nem román föld. Nem volt, ma sem az, holnap sem lehet azzá. Azt a hipotézist, hogy Erdély román föld, egyetlen gondolkodó, általános iskolai tanulmányait befejezett, épeszű magyar sem hiheti. Aki így gondolja, szerintem telepedjen hamarjában valóságos román földre, például a költői Teleorman megyébe, esetleg egy moldvai faluba, ahol az egeket verdeső GDP jóvoltából gyémántból készül a veranda (én legalábbis azt olvasom az itthoni baloldal sajtójában, hogy bezzeg Románia…)
Amikor azt állítjuk, hogy Erdély nem román föld, akkor elsősorban az erdélyi magyarok véleményét közvetítjük. Egyetlen nagyenyedi, torockói, ditrói vagy csíkrákosi magyarral sem találkoztam, aki önmaga helyzeti, lelki egyensúlyát Romániával mérné. Aztán ott a fránya történelemlecke, amelynek ismerete híján románok és hazai baloldaliak sokasága menekül a mítoszgyártásba. Az pedig úgy szól, hogy az a föld, amelyen magyarok, szászok, svábok, cigányok, zsidók, szlovákok, örmények, szerbek és még ki tudja, kik éltek és haltak, román már csak azért sem lehet, mert azt Erdély nem bírná el.
Egyébként pedig? Az ember örökké számkivetett a saját sorsában, bármilyen hagyományban is született. Erdélyben is mindig a szükség írta a törvényt, a szegénységnek pedig nincsen nemzetisége. Hogy is mondta Tamási Áron? „Mindnyájan tengeren élünk, melynek a hullámai nem kérdezik a nevünket.” Hogy a sorsunkat egyformán szenvedjük el magyarok, románok és bárkik, felesleges magyarázni. Legalábbis azoknak biztosan, akik Erdélyt hazájukként szeretik.
A többieknek most csak annyit: azután, hogy a magyar nemzetet 1920-ban kifosztották, magyarázkodjanak azok, akik honfitársainknak máig gáncsot vetnek. Az pedig, hogy a magyar miniszterelnök, a sarki hentes, te vagy én Erdélyben otthon érezzük magunkat, egészen természetes.
Aki ezt a jogát meg akarja vonni bármelyiküknek, nyilvánvalóan nem érti Európát. Nem érti Erdélyt sem. Nem érti az együttélést, nem érti a vallásszabadságot, nem tud semmit a Hunyadiakról, képtelen felfogni, hogy a magyarság mit hozott létre, és milyen nagyra hivatott hazájában, a Kárpát-medencében. Mi nem vonjuk meg senki jogát a saját életéhez, de ne feledjük, Erdély földje ezer esztendeig a Magyar Királysághoz, nem pedig egy másik államhoz tartozott.
