Trump jó tárgyaló, ennek legutóbb az orránál fogva vezetett Ursula von der Leyen és vele Európa látta a kárát. Nemrég bedobták a nevét a Nobel-békedíj esélyeseként is, amihez a mostani azeri–örmény békekötés a legutóbbi adalék lehetne. A pontot az i-re viszont alighanem az orosz–ukrán háború lezárása tenné fel. A világ talán joggal bízik abban: hozzátartozik Trump önbecsüléséhez – ha úgy tetszik, hiúságához –, hogy ebben is megoldással álljon elő. A békepártiaknak, köztük nekünk, magyaroknak, ez a javunkra válhat. Talán Trump az egyetlen, akinek az orosz elnök legalább a forgatókönyvét hajlandó megfontolni. Persze Putyint sem kell félteni az asztalnál. Christine Lagarde-nak, az Európai Központi Bank elnökének az internetet körbejárt megjegyzése arról árulkodik: a Kreml ura számítógépaggyal rendelkezik, s aki tárgyalóasztalhoz ül vele, annak az összes részlettel magának is fejből tisztában kell lennie. Putyinnak ugyanis iratokra sincs szüksége ahhoz, hogy az igaza mellett érveljen.

A béke kulcsa alighanem a területi felosztás, illetve a Kijevnek és Moszkvának adott biztonsági garanciák. Nehéz nem észrevenni, hogy az Európai Uniónak nem jutott hely az asztalnál. Képviselői Berlinből, Brüsszelből, Párizsból kibicként a játékba kiabálva ismételgetik: nem fogadják el, hogy az ő vagy az ukránok feje fölött szülessék döntés. Szemük előtt földrészünk 1945-ös, jaltai felosztása lebeg. De a realitás ma az, ahogy Trump félretolta Macron francia elnököt: amit ő mond, nem számít, mert nem változtat meg semmit.

Borítókép: Donald Trump és Vlagyimir Putyin (Fotó: AFP)