Ma már csak a jól bevált séma működik, a központilag eldöntött, de mindeddig tökéletesen kudarcosnak bizonyult döntéseket hurráhangulatban elfogadtatják a társutasokkal, együttműködőkkel és sodródókkal, majd amikor Magyarország saját jól felfogott érdekében nem tart a közösséggel, a média teljes haragjával lesújtanak. 

Ez pedig épp azért alakult így, mert a tagállamok nem a saját érdekeiket nézték, hanem elhitték a brüsszeli szirénhangok üzenetét a nagy, felettes és bölcs érdekekről. A bizottság senkit sem képvisel, csak saját magát, a tagállamok pedig követik a vezetőket a homályba, fegyvercsörgés közepette.
Régóta ismert jelenség, hogy a keleti és nyugati gigászok nem az Euró­pai Unióval tárgyalnak, hanem a tagállamokkal. Franciaország magában ma is hatékonyabb, mint az unióval együtt, már csak azért is, mert nem kell megegyeznie Brüsszellel és Párizzsal is. Magyarország nem kerül egy polcra az ENSZ BT-állandó tag, atomhatalom Franciaországgal, de saját szemében természetesen semmiben se marad el tőle. Pontosan ugyanolyan jogai és kötelezettségei vannak, mint a többi 26 tagállamnak az EU-ban. A különbséget talán a személyes apróságok jelentik. 

Mert szüksége van bizonyos személyes tapasztalatra a konfliktus hátteréről, a magyar miniszterelnök pedig ebben egyértelműen partner, valamint mert nem feltétlenül azt az olvasatot akarja ezredszerre meghallgatni, amelyet a mainstream sajtóban unalomig ismételgetnek. Amely annyira tele van álromantikával és érzelmekkel, hogy képtelenség igazán komolyan venni. Az ukrán népért és demokráciáért egységbe tömörült európai nemzetek együtt menetelése a csatamezőre egy rossz hollywoodi klisé, azon józan politikus át kell hogy lásson. Elég nagy probléma, hogy az unióban csak Orbán Viktor volt olyan karakán, hogy nemet mondjon erre a közös nyilatkozatra. 

Ha sikerül kidolgozni a megállapodást az Egyesült Államok és Oroszország között a fegyvernyugvásról, az mindenképp hatalmas eredmény és előremutató. Elméletileg itt volna a lehetőség, hogy az unió minden súlyát latba vetve befolyásolja a tárgyalásokat, de lám, az elhibázott és elbizakodott diplomáciai tevékenység azt eredményezte, hogy a súly is hiányzik a szavak mögül, s a szavakra se kíváncsi senki.
A lehetséges kiegyezés természetesen nem az út vége, csak egy olyan epizód, amely újabb lehetőségeket rejt a rendezésre. Ilyenkor megsértődni tilos, igazi önsorsrontás. 

Mert a jelenlegi szellemi állapotában Európa csak a múlt, amely a régi dicsőségen mereng, miközben a világ többi része szélsebesen hagyja le a nagy nemzetközi versenyfutásban.
És még a régi elegancia is elkopott.